Sajtóvisszhang

Interjú dr. Varga Lászlóval, a választásokon induló Magyar Mozgalom egyik alapítójával, a VMSZ volt alelnökével és volt parlamenti képviselőjével (2. rész)

A II. közgyűlése óta önmagát nemzeti alternatívaként is meghatározó Magyar Mozgalom Kovács Elvira VMSZ-es parlamenti képviselő szerint „semmiféle alternatívát nem nyújt”. Ilyen egyszerű lenne? Egyik kutya, másik eb? A Vajdasági Magyar Szövetség magabiztosan hirdeti, hogy minden szinten koalícióra fog lépni a Szerb Haladó Párttal. Jó ötlet ez? Megéri? A nem egészen másfél éve felbukkanó és újszerű hangvételével nagy port kavaró Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoportról azt terjesztették VMSZ-es körökben, hogy egy Korhecz Tamás által kitalált és irányított médiafegyver. Ehhez képest az MNY szerkesztői már az MM megalakulása utáni napokban világossá tették, hogy eszük ágában sincs az új szervezethez csatlakozni, inkább továbbra is függetlenek maradnak. Van egyáltalán bármi köze a két csoportosulásnak, a virtuálisnak és a fizikainak egymáshoz? Ezekre és még sok más kérdésre kerestük a választ dr. Varga László köztársasági (ex)képviselővel, az MM egyik alapító tagjával és az Ideiglenes Ügyvivő Testület tagjával, a VMSZ volt alelnökével készült interjúnk befejező részében.

MÉREGDRÁGA VÁLASZTÁSOK, CIVIL MIVOLT, SZEMBESZEGÜLÉS AZ ARROGANCIÁVAL

Ön a VMSZ volt tagjaként pontosan tudja, hogy a párt egy-egy választási kampányra több százezer eurót szokott eltapsolni. Ehhez a nagyságrendhez képest az MM-nek egy vasa sincs. Miből fognak kampányolni?

– Az MM civilszervezetként nyilvánvalóan nem tud hozzáférni azokhoz a forrásokhoz, amelyek a politikai pártok rendelkezésére állnak. A tagságunk fogja összeadni azt a pénzt, ami minimálisan szükséges a kampányhoz, illetve a választásokon való részvételhez. Mindenképpen egy szerény kampányra lehet számítani a részünkről. Közös jelöltlistát állítottunk a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségével köztársasági és tartományi szinten, illetve jó néhány magyar többségű községben. Ez a közös listaállítás azt is jelenti, hogy a ránk nehezedő anyagi terheket a VMDK-val megosztva viseljük. Már a támogató aláírások hitelesítése is óriási anyagi megterhelés a számunkra, hiszen egy-egy aláírás hitelesítéséért 50 dinárt kell fizetni, ahhoz pedig, hogy köztársasági és tartományi szinten, valamint a magyar többségű önkormányzatokban is indulhassunk a megmérettetésen, ennek a koalíciónak majdnem 20 ezer aláírást kell összegyűjtenie.

A VMSZ suttogó propagandája szerint önöket Soros György amerikai milliárdos támogatja.

– Ez badarság.

Lépjünk tovább. Mi lesz az MM társadalmi tevékenységeivel a választások után, amikor már nem lesz rájuk szükség a népszerűségnövelés céljából?

– Az összefüggés fordított. Nem azért van szükségünk a társadalmi tevékenységekre, hogy növeljük a népszerűségünket, hanem a társadalmi tevékenységeink kiszélesítéséhez van szükségünk az ismertségre, népszerűségre.

Az MM a választások után is meg fogja őrizni ezt a kettős, civil-politikai identitását. A létrejöttünkkor is egyértelművé tettük, hogy nem kívánunk apolitikus szervezet lenni. Amennyiben a polgárok a választásokon számottevő mértékben adnak felhatalmazást az MM-nek, úgy természetesen a politikai tevékenységünk felerősödése is várható. De az eredményektől függetlenül meg fognak maradni a bejáródott civil tevékenységeink, amelyek egyre inkább kiterjedhetnek, ha az anyagi forrásaink is bővülnek. Reményeink szerint a választások után már egy más helyzet fog előállni, és az MM (mint civilszervezet) pályázatai nem fognak állandóan falakba ütközni a különböző politikai döntéshozók merev elutasítása miatt.

Mi a garancia arra, hogy egy megerősödő MM nem fog ugyanúgy fékevesztett úthengerként viselkedni a kulturális, tájékoztatási és intézményi szférában, mint a VMSZ?

– Ha az MM azon tagjai, akik a VMSZ-ből érkeztek, azonosulni tudtak volna azzal a viselkedéssel, amely a VMSZ-t az utóbbi időkben jellemzi, akkor még mindig a VMSZ-ben lennének. Ha a civil szférából érkező tagjaink el tudták volna fogadni azt az arroganciát, amivel a VMSZ viseltetik a különböző társadami és szakmai területek iránt, illetve azt a tényt, hogy magyar emberek tömegei vannak kizárva a létünket érintő párbeszédből pusztán pártpolitikai alapon, akkor nem csatlakoztak volna az MM-hez, kockáztatva adott esetben az egzisztenciális ellehetetlenítésüket, illetve kitéve magukat a legkülönbözőbb nyomásgyakorlási kísérleteknek, burkolt vagy kevésbé burkolt fenyegetéseknek.

A VMSZ-től való különbözőségünkre az a garancia, hogy mi a jelenlegi, megfélemlítésen alapuló közéletszervezési modellnek a megváltoztatását kívánjuk elérni, nem pedig a fenntartását. A hatalmi struktúrát nem bebetonozni kívánjuk, hanem demokratizálni.

A HALADÓKKAL NEM – HA TETSZIK NEKIK, HA NEM

Kókai Péter, az MM társelnöke a II. közgyűlésük utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy „nehezen tudnak elképzelni bármiféle együttműködést a Szerb Haladó Párttal”. Ez a diplomatikus megfogalmazás egy választási ígéret, vagy csupán a gyenge képzelőerőről árulkodik? Ha a helyzet úgy kívánja, mégis összefognak a haladókkal?

– Külön kell választani a helyi, önkormányzati szintű politizálást a tartományi, illetve köztársasági szintű politizálástól, mert nagy a különbség.

Az MM Ideiglenes Ügyvivő Testülete nem szólhat abba bele, hogy önkormányzati szinten az MM helyi csoportjai milyen együttműködési modellben tudják magukat elképzelni, kivel tudnak, illetve kívánnak együttműködni a lokális problémák megoldásában vagy a fejlesztések kivitelezésében. Helyi szinten az emberi kapcsolatoknak is nagy szerep jut abban, hogy milyen koalíció tud a leggyümölcsözőbb lenni.

Amennyiben a választópolgároktól kapott felhatalmazás lehetővé teszi, hogy az MM-nek tartományi, illetve köztársasági szintű képviselete is legyen, abban az esetben számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy az MM a kormányzati többség részévé váljon az újvidéki, illetve a belgrádi parlamentben. De az ellenzékiség netovábbjának szerepében sem kívánunk tetszelegni. A gyakorlati, parlamenti politizálás nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy minden olyan döntést támogatni fogunk, amit az adott pillanatban úgy ítélünk meg, hogy előremutató és a magyarság érdekeit szolgálja. Tehát nem a klasszikusnak számító, mindent akadályozni próbáló ellenzék kívánunk lenni, mert ennek kisebbségi politikai szereplőként semmi értelme sincs. Erre a célra ott vannak a többségi nemzet ellenzéki pártjai. Mi a konstruktív ellenzékiséget választjuk, függetlenül attól, hogy ez az SZHP-nek tetszik-e vagy sem. Nem fogunk az értékvilágunkkal összeegyeztethetetlen, a magyarság érdekeivel ellentétes törvényeket kritikátlanul megszavazni, hogy a várhatóan amúgy is teljhatalmú kormányt – a magyar szavazatok adta legitimitást felhasználva – tovább erősítsük. Nem fogjuk magunkat olyan helyzetbe hozni, hogy bármilyen koalíciós kényszer hatására szembemenjünk a belénk bizalmukat helyező magyar szavazók elvárásaival, ahogyan tette ezt a VMSZ például a földtörvény megszavazásával.

A hatalomhoz való viszony tekintetében az MM világos alternatívát nyújt a VMSZ-szel szemben, amely már jó előre, gyakorlatilag a majdani választási eredményektől teljesen függetlenül kinyilvánította, hogy a haladókkal minden szinten koalícióra kíván lépni. Az MM nem fog a haladókhoz dörgölőzni csak azért, hogy kormányzati pozíciókat tudhasson magáénak, illetve hogy mindenáron, akár megalázkodva is a hatalmi többség része lehessen a törvényhozásban.

Ön hogyan szavazott, amikor 2014-ben a választások után az SZHP-vel való koalícióról döntött a VMSZ?

– A 2014-es választások olyan eredménnyel zárultak, amelynek következtében az SZHP egyedül is kormányt alakíthatott volna. Ehelyett úgy döntött, hogy a VMSZ-t és a Szerbiai Szocialista Pártot is meghívja a kormányalakítási tárgyalásokra. Akkor én is támogattam azt az egyhangú döntést a VMSZ-en belül, hogy el kell indulni ebbe az irányba, amennyiben a VMSZ választási programjának legfontosabb tartalmi elemei a koalíciós szerződés részévé válnak. Ez akkor – a koalíciós megállapodás tartalmát tekintve – jó döntésnek tűnt, ugyanis a tárgyalásokon az SZHP gyakorlatilag maradéktalanul elfogadta azokat a prioritásokat, amiket a VMSZ fontosnak tartott.

FÉLRESIKERÜLT KOALÍCIÓ, ALÁÍRATLAN SZERZŐDÉS, HOPPON MARADT PÁRTELNÖK

Hogyan értékeli az SZHP-vel koalícióban töltött kétéves időszakot a VMSZ volt képviselőjeként?

– Az 50 pontból, illetve 60 prioritásból álló megállapodást utólag vizsgálva az állapítható meg, hogy 11 prioritás teljes mértékben, 7 csak részben, 42 pedig egyáltalán nem teljesült. Ez a statisztika jónak is tűnhet a felére rövidült parlamenti ciklust figyelembe véve, de a részletek mélyebb elemzése után megállapítható, hogy ez egy félresikerült koalíció volt.

Míg 2014 a valódi partnerségről, addig 2015 már csak a valódi partnerség látszatáról szólt. Ennek a két évnek a legnagyobb eredménye, illetve a VMSZ valóban elismerésre méltó sikere a szerb—magyar megbékélés folyamata volt, amelynek eredményeként a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat terhelő, kollektív bűnösségról szóló határozatokat megsemmisítette a kormány.

Ugyanakkor öt olyan markáns kérdéscsoport van, amelyeket megvizsgálva értelmezhetővé válik a koalíció sikertelensége. Bár e területeken is voltak részsikerek, jellemzően pont a lényeg nem valósult meg belőlük.

Az első a vajdasági autonómia, amelynek prioritásai közül sem a tartományi hatásköri törvény újrafogalmazása, sem a Vajdaság finanszírozásával kapcsolatos törvény nem jött létre.

A második a beruházások területe. A koalíciós megállapodás értelmében a vajdasági magyarok politikai súlyával összhangban kellett volna a szabad költségvetési források 3%-át a magyarlakta községek fejlesztésére fordítani, ami évente 1 milliárd dinárt jelentett volna. Ennek csak töredéke valósult meg: 2015-ben 55 millió dinár, 2016-ban pedig 35 millió dinár a szabadkai Népszínház épületének munkálataira, illetve 1,5 millió euró a szabadkai elkerülő út építésére, ami mindössze 1-2 kilométer kivitelezésére elegendő.

A harmadik kérdéskör a mezőgazdáságé. Ennek egyik prioritása az állami tulajdonban levő földek bérbeadásának a vajdasági gazdák szempontjait figyelembe vevő rendezése volt, a másik pedig mezőgazdasági termelők járulékfizetési rendszerének igazságossá tétele. Utóbbi nem történt meg, a kistermelők továbbra is irreálisan magas járulékokat fizetnek. Az állami földek bérlésének szabályozása pedig nemhogy a magyar gazdák érdekeivel összhangban alakult volna ki, hanem éppen azokkal ellentétesen...

A VMSZ viszont saját sikereként kommunikálja a földtörvény elfogadását.

– Teljesen irracionális módon teszi ezt, hiszen a saját szavazóit csapja be vele. A földtörvény a bérbeadásra szánt állami földterületek 30 százalékát 30 évre veszi ki a bérelhető földterületek köréből, a magyarlakta községekben is. Ez a legdurvábban szembemegy a magyar termelők érdekeivel...

Térjünk vissza a haladókkal való koalíció mérlegéhez. Mit tartott még a VMSZ elsődleges fontosságúnak, amiből semmi nem lett?

– A negyedik a kisebbségi jog területe. Egyrészt újra kellett volna írni a nemzeti tanácsokról szóló törvényt oly módon, hogy a korábban az Alkotmánybíróság által kitörölt hatáskörök visszakerüljenek bele egy új konstrukció keretében. Másrészt pedig összhangba kellett volna hozni mindazokat az oktatást, kultúrát és tájékoztatást szabályozó törvényeket, amelyek ütköztek a nemzeti tanácsi törvénnyel. Ezek a lépések sem valósultak meg.

Az ötödik kérdéscsoport a kisebbségek közszférabeli részarányával foglalkozik. A megállapodás szerint olyan törvényben rögzített jogi mechanizmusokat kellett volna megteremteni, amelyek közép-, illetve hosszú távon javítják a közszféra minden egyes területén – az igazságügytől kezdve az állami szerveken és hivatalokon át a közvállalatokig – a kisebbségek jelenlegi, lesújtóan alacsony részarányát. Ehelyett egy olyan látszatmegoldás született a VMSZ hathatós támogatásával, amely semmilyen módon nem garantálja azt, hogy a lakosságbeli számarányunkat kétszeresen alulmúló közfoglalkoztatottságunk javuljon.

Ez tehát a haladókkal kötött koalíció valódi mérlege, szépítgetés nélkül. Emellett az a tény, hogy a koalíciós szerződésnek csupán az első, az együttműködés általános elveit rögzítő oldala lett aláírva, míg a második, tartalmi része nem, csak hab a tortán. A VMSZ elnöke ugyanis elfelejtette magával vinni a párt pecsétjét a szerződéskötés napján...

Egy pillanat! Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem is volt érvényes, a haladókat az egyezség betartására kötelező koalíciós szerződés a két párt között?

- Szigorúan jogi értelemben véve nem tekinthető koalíciós szerződésnek az a dokumentum, mivel nem írta alá mindkét szerződő fél. Pásztor István akkor sem a koalíciós szerződés tartalmával, a megállapodás lényegével volt elfoglalva, hanem arra koncentrált, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnökkel fényképezkedhessen, megmutathassa a szerb sajtóban önnön politikai nagyságát, illetve építhesse saját személyi kultuszát. Végül még ez sem jött össze, mert amikor Vučić már a zsebében érezte a VMSZ-t, akkor beült az autójába és lelépett, így Pásztor csak az SZHP egyik alelnökével közösen tarthatta meg a sajtótájékoztatót. Igazából már ebből a gesztusból is látszott, hogy mifelé partnerségre lehet számítani a haladók részéről.

A TISZTA LELKIISMERET ESETE A VAJDASÁGNAK JÁRÓ 7%-KAL

A VMSZ parlamenti képviselőjeként hányszor szavazott a pártfegyelemnek engedelmeskedve, de a lelkiismeretével szembemenve, és melyik törvényekre? Érez-e lelkiismeret-furdalást az utóbbi két évvel kapcsolatban?

– 2007 óta vagyok parlamenti képviselő. Egyetlenegy döntéssel kapcsolatban sem érzek lelkiismeret-furdalást, és egyik esetben sem szavaznék ma másként, mint ahogy az akkor rendelkezésemre álló információk birtokában tettem. Ezenkívül ellene szavaztam mindazoknak a VMSZ által támogatott, de számomra teljességgel elfogadhatatlan törvényeknek, amelyek 2015 nyara óta mentek át a parlamenten.

Egyik ilyen a közszférabeli leépítések törvénye volt. Szerbiának kétségkívül túlságosan felduzzadt közszférája van, tehát szükségesek a leépítések, de az a fűnyíró elv, amit a törvény alkalmaz, homlokegyenest szembemegy a magyarok érdekeivel. A törvény a leépítések során nem diszkriminálja pozitívan a nemzeti kisebbségeket, pedig ezzel javítható lenne a közszférabeli részarányuk.

A másik, ami negatív következményekkel járt, az a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakításáról szóló jogszabály volt, amely még a parlament történetében is példátlan módon nyirbálta meg, azaz gyakorlatilag a gazdálkodási év közepén harmadolta le a hektáralapú mezőgazdasági támogatásokat.

A harmadik pedig a már említett földtörvény, amelynek elfogadásához szintén nem kívántam asszisztálni. Ennek a törvénynek a megszavazásakor léptem ki végérvényesen a VMSZ köztársasági parlamenti frakciójából.

Ha már a tiszta lelkiismeretnél tartunk: Ön a többi VMSZ-es képviselővel együtt – a 2010-es évit kivéve – minden évben megszavazta a következő évi köztársasági költségvetést, amely rendre nem biztosította Vajdaság számára az Alkotmány által szavatolt 7%-os költségvetési részesedést, sértve ezzel az autonómia érdekeit és magát az Alkotmányt is. Ezt hogyan kommentálja?

– Valóban így történt. Egy ponton túl, 2010 után azt tudtuk Belgrádban egymás között megállapítani, hogy korábban teljesen sziszifuszi küzdelmet folytatott a VMSZ a tartományt megillető költségvetési források biztosításáért, mert ezzel az álláspontunkkal teljesen egyedül maradtunk a parlamentben. Még a legautonómiapártibb Vajdasági Szociáldemokrata Liga sem állt ki mellettünk. Innentől kezdve teljesen értelmetlenné és kilátástalanná vált a 7%-ért való küzdelem, mert a VMSZ-nek gyakorlatilag egyetlen partnere sem akadt ebben. Viszont pont ennek a kérdésnek a rendezése érdekében került bele a tartomány finanszírozásáról szóló törvény meghozatala prioritásként a haladókkal kötött koalíciós szerződésbe. Az, hogy ebből mégsem lett semmi, jól mutatja a valós politikai szándék hiányát a haladók részéről, illetve a Vajdasághoz való viszonyulásukat.

TÁVOLSÁGTARTÓ MÁSODIK NYILVÁNOSSÁG, ELMARADT BOCSÁNATKÉRÉS, CENZÚRA A MAGYAR SZÓBAN

Bizonyos vélekedések szerint az MM azon a lyukon keresztül próbál bemászni a hatalomba, amit a Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport ütött a vajdasági magyar köztudaton. Létrejöhetett volna az MM, ha nincs az MNY?

– A Második Nyilvánosságnak deklaráltan nem voltak, illetve nincsenek politikai ambíciói, és – legjobb tudomásom szerint – bárkit hatalomra segítő törekvései sem. Ugyanakkor az argumentált, újszerű hangot megütő véleményalkotása megkerülhetetlenné tette. Az elmúlt másfél évre visszatekintve az a meggyőződésem, hogy ha az MNY nem áll ki a Népszínház magyar társulata mellett, illetve nem reagál a későbbi történésekre, akkor biztosan nem ott tartanánk, ahol most tartunk.

Az MM megalakulásakor az MNY szerkesztősége állásfoglalást tett közzé, amelyben az MM-hez való nem csatlakozását többek között azzal indokolta, hogy „a Magyar Mozgalom alapító tagjai között számos olyan politikus és más, fontos pozíciót betöltő vagy betöltött személy van, aki az elmúlt évek, sőt évtizedek során tevőlegesen vagy passzívan hozzájárult a vajdasági magyar közösség szempontjából tévesnek, károsnak vagy kifejezetten rossznak bizonyult döntések meghozatalához”. MM-alapító például Siflis Zoltán, az előző MNT Kulturális Bizottságának elnöke, aki 2014-ben nem pusztán rászavazott, hanem kifejezetten agitált Andrási Attila mellett azon az ülésen, ahol támogatták a Népszínház magyar társulatának élére való kinevezését. És nem mehetünk el Korhecz Tamás személye mellett sem szótlanul, aki tevőleges szerepet vállalt Pressburger Csabának, a Magyar Szó előző főszerkesztőjének mondvacsinált indokokkal történő leváltásában, rászabadítva ezzel Varjú Mártát a vajdasági magyar médiatérre és elérve a Magyar Szó tökéletes pártlappá alakítását. Eddig dr. Dévavári Zoltán volt az egyetlen, aki a Hét Nap 2015. augusztus 26-i számában közölt írásában nyilvánosan bocsánatot kért Pressburgertől, amiért az elmozdításáról döntő VMSZ-elnökségi ülésen nem szavazott a döntés ellen. Egyelőre nem látom, hogy az MM érintett (és itt meg nem nevezett) tagjai egymás lábát taposva tülekednének a nyilvánosság gyóntatószéke előtt. Ha az MM nemcsak tartalmilag, hanem morálisan is alternatívát szeretne kínálni a VMSZ-szel szemben, akkor nem lenne már itt az ideje egy kis hamuszórásnak?

– Az Ön által megnevezett két személyen kívül nem tudom, kikre célzott az MNY ebben a közleményében. Korhecz Tamás a tavalyi, Családi Körben közölt interjúban részletesen ismertette az ezzel kapcsolatos álláspontját. Elmondta, hogy ő ezt hogyan élte meg, mi volt számára a mérlegelés tárgya, milyen opciók közül választhatott, illetve milyen érvek és ellenérvek mellett döntött úgy, hogy nem áll ellen a Pressburger leváltását célzó törekvésnek. Siflis Zoltán pedig tavaly nyáron egy asztalhoz ült a Népszínház Magyar Társulatának tagjaival, ahol átbeszélték a történéseket, és személyesen kért tőlük bocsánatot. Ezt tanúsíthatom, mert jelen voltam...

Rendben, de nyilvánosan egyikük sem kért bocsánatot!

– Azt tőlük kell megkérdeznie, hogy miért nem tették meg, illetve miért nem érezték szükségét annak, hogy megtegyék. Nincsenek ez irányú ismereteim, és belefolyni se kívánok.

A Magyar Szó a január 9-i számában interjút közölt Pásztor Bálinttal, a VMSZ köztársasági parlamenti frakciójának vezetőjével, aki bő lére eresztett mondatokban kritizálta Önt. A frakció szétverésének kísérletétől kezdve, a frakciótársaival való kommunikáció képtelenségén át az Ön burkolt lemunkakerülőzéséig sok mindent olvashattunk, még azt is, hogy Ön alaptalanul bírálja a VMSZ vezetésének módját. Nem láttam, hogy Ön bárhol reagált volna ezekre az állításokra. Ez azt jelenti, hogy minden pontosan úgy igaz, ahogy Pásztor Bálint állítja?

– Kísérletet tettem arra, hogy reagáljak ezekre a szavakra. Részletes választ jutattam el írásban a Magyar Szó főszerkesztőjének a sajtótörvény által előírt határidőn belül, akinek kötelessége lett volna azt leközölni a napilap soron következő, de legkésőbb az azt követő, hétvégi számában. Ez mind a mai napig nem történt meg, ezért tűnhet úgy, mintha nem kívántam volna reagálni a vádakra.

Az ellenem felhozott számtalan vád alapvetően két fő motívum köré rendeződik. Az egyik szerint én voltam az, aki egy bizonyos ponton megváltoztattam a véleményemet a társadalmi és közéleti jelenségekkel kapcsolatban. A másik legfőbb vád szerint pedig azt követően, hogy elkezdtem másként látni a dolgokat, egyfajta destruktivitás vett rajtam erőt.

A tavalyi történések mindennek az ellenkezőjét igazolják. Pásztor Bálinttal a VMSZ tisztújító közgyűlését megelőzően és követően is számtalan alkalommal beszéltük át az akkori történéseket. Május 10-ére elkészítettem egy háttéranyagot, amelynek minden egyes mondatát végigvettük Pásztor Bálinttal. Ez a háttéranyag végső formájában az én meglátásaimat tartalmazta az ő kiegészítéseivel. Gyakorlatilag a közös véleményünk volt arra vonatkozólag, hogy min kellene változtatni, hogyan kellene hozzákezdeni az egyes konfliktusok feloldásához, ki mindenkivel kellene párbeszédet kezdeményezni. Ezt az anyagot eljuttattam a VMSZ elnökének, aki napokon keresztül nem méltatott bennünket válaszra. Az ezt követő legközelebbi testületi ülésen vált számomra – és feltételezem, Pásztor Bálint számára is – világossá, hogy a VMSZ elnöke részéről semmiféle szándék nincs arra vonatkozólag, hogy bármin is változtasson: se a módszereken, se az irányon, se a párbeszéd hiányán.

Amikor ez kiderült, akkor éppenséggel Pásztor Bálint volt az, aki megváltoztatta a véleményét! Miután látta, hogy a közös álláspontunk további képviselete a VMSZ elnökével való konfrontációhoz vezetne, ő inkább elmenekült ettől az összetűzéstől, és kihátrált a megoldási javaslatunk mögül. Én ennek ellenére kitartottam a meglátásaim mellett, aminek következtében leváltottak a párt alelnöki tisztségéből, majd nem sokra rá a pártból is kizártak.

Április 9-én jár le a sajtótörvény által meghatározott határidő a bírósági kereset benyújtására, de én továbbra is bízom abban, hogy még ez előtt közlésre kerül a Magyar Szóban a részletes válaszom.

(Vége.)