Közéleti Kacifánt

Gyakorlatilag a Vajdasági Magyar Szövetség nyerte meg a községi választásokat, 15 képviselői helyet szerezve. A Szerb Haladó Pártnak 12 képviselője lett, ebből is látszik, hogy az emberek szeretnek a győztesek oldalán állni. Jelentősen megnövelték az előző választásokhoz képest a szavazataikat, valamint a képviselőik számát. Egyaránt 4 tanácsnoka lett a Szerb Szocialista Pártnak és a Civil elnezésű polgári csoportosulásnak, valamivel kevesebb szavazattal, mint a mi listánk, de a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának is 3 képviselője lett. Ilyen módon az erőviszonyok 27 – 14 arányban egyharmados ellenzéki jelenlétet mutattak. Csakhogy a politikai valóság nem matematika, vagy csak részben az. A legelső KKT ülést megszakították, visszaélve a türelmünkkel, az időnkkel, az energiával. Az ok kézenfekvő, akkor még nem volt köztársasági szintű megállapodás, nem alakult meg a kormány, és persze annak függvényében nem tudták helyben a pártok megbeszélni a „leosztást”. A KKT ügyrendje értelmében viszont már sürgetett a határidő. Két hét elteltével folytatódott csak az ülés, amikor kezdett körvonalazódni, hogy kik vezetik majd az önkormányzatot. Két alkalommal is kezdeményeztünk ellenzéki párbeszédet, de a megbeszélések elég szűkszavúra sikerültek. Nem volt véletlen. A legelső képviselő testületi ülésen például a szocialisták meg sem jelentek, nem tudták milyen szerepben lesznek jelen. Csakhamar kiderült, nem jut nekik az önkormányzati kalácsból. Nem írhatjuk le másként az önkormányzati vezetés jellegét, hiszen látni fogjuk, hogy a szavazatok függvényében hajszálpontosan osztják a különböző funkciókat. A Civil elnevezésű polgári csoport, amely figyelemreméltó aktivitást fejtett ki a választásokat megelőzően, szeptemberben megszűnt létezni, miután a 4 tanácsnokból három átigazolt a haladókhoz. Sajnos a szervezet semmilyen módon nem reagált az esetre, de tudható, hogy gyakorlatilag nem létezik már. A liga (VSZL) Topolyán ellenzékben maradt, habár néhány önkormányzatban koalícióra lépett a haladókkal. Mivel tanácsnokaik már korábban is részt vettek az önkormányzat munkájában, fel-felszólalnak konstruktív ellenzéki szerepben, gyakran utalva korábbi helyzetekre, mulasztásokra, vagy éppen megoldásokra. A legutóbbi két ülésen a szocialisták egy-egy élesebb vitába keveredtek a haladókkal, de sajnos őszinte konstruktív szándékot nemigen láttunk a dolog mögött, inkább arról van szó, hogy a korábbi befolyásuk a haladók hatáskörébe került.

Az utolsó előtti pad – hány lépésre van a szószék?

 Nagyon érdekes jelenség, hogy a haladók tanácsnokai látható módon szabadon eldönthetik, hogy felszólalnak-e, és elég sokan élnek is a lehetőséggel, míg a VMSZ tanácsnokai nem vesznek részt a vitában. Frakciójuk egyik tagja egy folyosóbeszélgetés alkalmával azt mondta azért nem, mert „nem szólnak bele abba, amihez nem értenek”. Rendben, én tudomásul veszem ezt. A felvázoltak mentén elmondható, hogy színtiszta ellenzéki szerepben csak mi hárman maradtunk, valamint a Civil negyedik tagja, aki önálló képviselőként folytatja munkáját a KKT-ben. A mi felszólalásainkat a „józan polgári ész” vezérli, a meglátásainkat igyekszünk építőleg röviden közvetíteni. Bevallom a civil „vénám” valami olyan romantikus képet alkot egy önkormányzat parlamentjéről, amelyben mindenki hozzáadja saját meglátásait, vitázik, argumentál, kérdez és válaszol. A valóság ettől természetesen eltér, de végül is rajtunk embereken múlik, hogy milyen a politika.

Kissé meglepődtem, amikor megláttam, hogy a KKT üléstermében kijelölték hová kell ülnünk. Tanügyben dolgozom, azonnal az iskolai helyzet jutott eszembe. Személy szerint sosem szerettem leghátul ülni, mert elkalandozott a figyelmem. Aki ismeri a topolyai üléstermet, az tudja, hogy inkább hosszú, mint széles, ezért pl. egyetlen olyan fényképen sem látszunk (még véletlenül sem), amelyet újságírók készítenek a terem elejéről ( J ). Más önkormányzatok üléseinek felvételeit nézve látom, hogy kevés helyen kell szószékhez menni, a tanácsnokok a helyükről reagálhatnak egy-egy napirendi pontra. Mindenképpen felszólalást-ösztönző dolognak tartanám, ha Topolyán is bevezetnék ezt a gyakorlatot. Nem biztos, hogy ezt mások is így gondolják. Az ülések többnyire szerb nyelven folynak, én igyekszem követni a váltott nyelvű felszólalási stratégiámat. Egyszer szerettem volna mindkét nyelven elmondani a gondolataimat, de az ülést vezető elnök időspórolásra kért. Az üléseket egy szimultán tolmács munkája segíti, akit alkalmanként szerződtetnek, mivel az önkormányzat tolmácsa még új és bele kell rázódnia a munkába. A napirendi pontok anyagát megkapjuk egy héttel az ülés előtt, valamit papíron, valamit elektronikusan. Kissé kaotikus, néha nehéz megtalálni az épp megfelelő anyagot, és persze sok is, hiszen Topolyán kevés ülés van és sok napirendi pont. Volt, amikor 50 felett volt a napirendi pontok száma.

Mit ér a felszólalás, ha ellenzéki?

 Az elmúlt néhány hónap alatt megismerkedhettünk a tanácsnoki szerep lehetőségeivel. Egy tanácsnok nyitott szemmel jár, ismeri a közeget, amelyben él. (Erről jut eszembe, van olyan tanácsnok, aki a választások előtt jelentkezett át Topolyára, de azóta sem él itt, utóbbi üléseken nincs jelen, pedig frakcióvezető.) Képviselői csoportba tömörülhet továbbá, módosítási javaslatokat tehet és napirendre is javasolhat témákat, problémákat. Természetesen a hatalmi többség mindezt elutasíthatja, de a felvetett témák a köztudatba kerülnek és remélhetőleg a funkciókat betöltők is szeretnék megoldani a gondokat. A különböző egyeztetések alatt, a kötetlen beszélgetések alkalmával mindig ott a sugallat, hogy „úgyis a hatalmi csoportok döntenek”, tehát nem kell igyekezni. Tudni kell ezt ignorálni, hiszen a már említett politikai romantizmusom, szándékos naivitásom azt sugallja: igenis sokat lehet tenni úgy is, ha nem a döntéshozók között vagyunk. Egy-egy kérdés nyilvánossága nyomásgyakorlást jelent, akár a tanácsnokok, akár a polgárok, vagy a polgárok egyes csoportjai feszegetik. Amikor kinevezték a Községi Tanács (a legfőbb irányító szerv) tagjait, feltűnt, hogy az oktatás és a környezetvédelem egyik tanácsnok neve mellett sem szerepel. Ugyanakkor tudjuk, hogy az oktatás megszervezése számos önkormányzati feladattal jár, a környezetvédelem területén pedig nagyon sok gond van országosan és a község területén is. Hivatalosan sehol sem látjuk továbbra sem ezeket a feladatokat egy-egy névhez rendelve, de kérdésünkre mégis ki kellett mondaniuk, hogy melyik tanácstaghoz tartoznak ezek a feladatok. Számon is kérhetőek tőlük – remélhetőleg. Képviselői kérdés formájában, valamint a kommunális ügyek és a költségvetés kapcsán is odafigyelünk, szóvá tesszük a szennyvizek megengedhetetlen, súlyosan környzetszennyező módon történő „kezelését”. Ezzel a nyomásgyakorlással elértük, hogy legalább a retorika szintjén prioritás legyen a szennyvíztisztító, mégha a költségvetésben ez nem is olyan hangsúlyos. Rámutattunk a Topolyai Egészségház súlyos adósságaira, amely tabutémaként a szőnyeg alatt hevert. Azóta nyílt beszéd témája lett, és voltak ezügyben egyeztetések is. Rákérdeztünk, milyen módon kíséri az önkormányzat az elvándorlást, mit tesz ellene, nem jött rá válasz (nyilván operatív feladat jelleggel ezzel senki sem foglalkozik), de a polgármester az év végi értékelőjében kiemelten hangsúlyozta a problematikát. Nagyon érzékeny kérdés a Helyi Közösségek helyzete, ugyanis az Önkormányzatokról szóló törvény egyáltalán nem bánik velük kesztyűs kézzel. A következő időszakban fontos kérdések dőlnek majd el. Hogy mennyire a nyilvánosság bevonásával, az rajtunk is múlik, ha a döntések annyira nem is.

Folyt köv.