Választási hírek

Varga László: A VMSZ mindent megtesz az MM bebuktatása érdekében

Választások 2016: A Magyar Mozgalom egyik vezetője reagált a szervezetet ért vádakra

Pásztor Bálint a vajdasági magyar napilap online kiadásában azzal vádolja a Magyar Mozgalmat, hogy a Demokrata Párt Közép-Szerbiában gyűjtött neki aláírásokat. Varga László az MM köztársasági listavezetője reagált a vádakra a mozgalom topolyai kampányrendezvényén.

- Azt gondolom, hogy egyre groteszkebbé kezd válni az a pánik, ami a VMSZ-ben eluralkodott, az a tény miatt, hogy az MM és a VMDK által fémjelzett listák el fognak indulni a köztársasági és a tartományi parlamenti választásokon, illetve minden olyan önkormányzatban, ahol jelentősebb számban élnek magyarok. Konkrét vádak, számszerű állítások is elhangzottak, összességében nagyjából 19 ezer aláírást gyűjtött össze az MM és a VMDK listája a köztársasági, a tartományi és az önkormányzati szinteken való induláshoz. Ennek a 19 ezer aláírásnak a 90 százaléka vajdasági magyar emberektől származik. Furcsának találom, hogy az korábban soha nem zavarta a VMSZ frakcióvezetőjét, hogy választásokra visszamenőleg 2008-ban, 2012-ben, 2014-ben, 4000-5000 nem vajdasági magyar, hanem közép-szerbiai nem magyar szavazott a VMSZ-re, és hogy most ez ilyen szempontból az ő számukra probléma. Továbbá azt is furcsának találom, hogy ők is gyűjtöttek Belgrádban a parlamenti választásokon való részvételhez, ha pedig valaki más listáját támogatják nem magyarok, akkor az valamiféle főbenjáró bűn. Egyébként, amire utaltam az előbb, hogy választásokra visszamenőleg – és ez visszanézhető az adatokból – mindig 4000-5000 nem magyar szavazatot kapott a VMSZ. Többek között 2008-ban Pásztor István köztársasági elnökjelöltként is. Azok az emberek választásokra visszamenőleg azért támogatták a VMSZ-t, mert szimpatikus volt az, amit Belgrádban többek között Pásztor Bálinttal együtt tettünk. Nyilvánvalóan ezek az emberek is csalódtak a VMSZ-ben, és azért kerestek meg bennünket azzal a szándékkal, hogy aláírják a parlamenti választási listánkat.

A teljes képhez hozzátartozik még az a logikai láncolat, ami azzal indult, hogy a VMSZ megpróbálta közigazgatási és bírósági úton megbuktatni a VMDK és az MM által indított jelöltlistákat. Amikor ez a kísérlet megbukott, akkor egy olyan vádat fogalmaztak meg, hogy a Demokrata Párt gyűjtötte számunkra az aláírásokat. Ezt mindenki cáfolta és semmiféle bizonyítékot nem tudtak szolgáltatni, mert nem is tudhattak, most pedig egy újabb lejárati célzatú gondolatmenettel próbálják a figyelmet elterelni.

Igazából talán az MM meg is köszönhetné azt, hogy a VMSZ ennyit foglalkozik velünk, gyakorlatilag nem is kell kampányolnunk, mert a VMSZ jóvoltából folyamatosan rólunk szólnak a hírek. Ezzel a kérdéskörrel összefüggésben elmondható, hogy a VMSZ-nek inkább arról kellene beszélni, hogy hogyan fordulhatott az elő, hogy egyes aláírásgyűjtő helyek elé, ahol a VMDK és az MM gyűjtötte az aláírásokat, pártaktivistákat tettek azzal a feladattal, hogy felírják azokat az embereket, akik nekünk akartak aláírni. Hogyan vagy miért fordult elő az, hogy különböző helyeken a közintézmények biztonsági kameráinak a felvételeit nézegették vissza ellenőrizve, hogy ki jött a listáinkat támogatni. Hogy fordulhatott elő, hogy embereket, akikről megállapították, hogy eljöttek bennünket támogatni, utána beszélgetésekre hívtak be, miért fordulhatott az elő, hogy voltak olyan emberek, akiknek gazdasági érdekeit sértették olyan módon, hogy felmondták a velük kötött korábbi szerződéseket, mert a mozgalom listáit támogatták. Miért fordult az elő – és igazából erre is válaszolnia kellene a VMSZ-nek –, hogy volt olyan hely, ahol ők a Szerb Radikális Párt számára gyűjtötték az aláírásokat vagy a Szerb Haladó Párt számára? Egy sor ilyen és hasonló kérdés van, amivel foglalkozni illene a VMSZ-nek az aláírás-gyűjtési kérdéskörrel kapcsolatban.

Igazából el kellene már tekinteni attól a szándéktól, hogy azt próbálják megakadályozni, hogy megjelenjen egy magyar alternatív lista a választásokon. A legújabb próbálkozása a VMSZ-nek a listáink ellen a kishegyesi önkormányzati lista megtámadása, amely nagy valószínűséggel szintén egy közigazgatási perrel fog végződni, mert ott is megpróbálják bebuktatni az ottani DS és MM által támogatott listát.

- Úgy tűnik, hogy az aktivistákra és a videofelvételekre nem is volt szükség, hiszen Pásztor Bálint név szerint listázza az aláírókat, akik az MM köztársasági listájának a támogatói voltak. Mennyire jogszerű nyilvánosságra hozni ezt?

- Ez teljes mértékben jogszerűtlen, a választási anyagba a betekintési jogosultság akkor nyílik meg, amikor a Köztársasági Választási Bizottság minden választási listát kihirdet, kihirdeti az összesített választási listát, tehát amin majd minden jelöltlista rajta lesz. Azt követően van a jelöltállító szervezeteknek lehetősége beletekinteni a választási anyagba. A választási eljárás ezen fázisában erre jogszerű lehetőség nincs, ennek ellenére ezt nyilvánvalóan törvénytelenül megtették, mégpedig lejáratási szándékkal. Azt gondolom, hogy alapvetően egy újabb baklövést követtek el ezzel, mert nyilvánvaló, hogy sem ezzel, sem semmilyen más módszerrel nem tudják már azt elérni, hogy április 24-én a vajdasági magyar emberek ne választhassanak egy másik magyar alternatívát.

- Kívánnak-e bármiképpen reagálni, esetleg jogi úton a mostani eseményekre?

- Ezt meg fogjuk fontolni. Nyilvánvalóan azoknak az embereknek a felelőssége vetődik fel, akik a törvénytelen betekintést elvégezték a választási anyagba. Nem hiszem egyébként, hogy a választási kampánynak ilyen kérdésekről kellene szólnia. Amit most jogszerűtlenül tettek meg, azt néhány nap múlva jogszerűen is megtehetnék, tehát nem hiszem, hogy ennek ilyen értelemben túl sok jelentősége lenne. Mi azzal szeretnénk foglalkozni, hogy az elkövetkező tíz napban megpróbáljuk elmondani a vajdasági magyar embereknek, hogy az az út, amit a VMSZ követ az egy tévút, egy olyan útra téved a párt, amely azt gondolom, hogy az alapvető demokratikus értékek megkérdőjelezését jelenti ebben a fázisában a folyamatoknak.

- 197 támogatói aláírás hiányzik elméletileg a köztársasági lista átadásához. Átadják-e a köztársasági listát? Hogyan oldják meg?

Hétfő délelőtt össze fogjuk gyűjteni ezeket az aláírásokat. Valószínűleg a holnapi nap folyamán meghirdetjük az aláírás-gyűjtési időpontokat, és hétfőn délelőtt, kora délután megtesszük ezt. Nyilvánvalóan ez nem egy olyan aláírás-szám, amelyet az MM és a VMDK listája ne tudna összegyűjteni úgy, hogy összesen 19 ezer aláírást összegyűjtöttünk az elmúlt pár hétben.