Választási hírek

Abszurdisztán és őszinte beszélgetések – az MM kampánykörútja

A múlt héten elindult a Magyar Mozgalom kampánysorozata, amelynek keretében rendhagyó rendezvényeket tartunk több vajdasági településen is. Egyes helyszíneken vendégeink megtekinthetik az Abszurdisztán című közéleti kabarét, amelynek szereplői: Pesitz Mónika és Mezei Zoltán. Az előadást Mezei Zoltán és Szőke Attila írták, és ennek részeként elhangzik Kókai Péter Faszállítók című szövegének feldolgozása is. Az előadást Szőke Attila rendezte.

Rendezvényeink menetrendje ezen a héten:

– Április 12-én, kedden, Torontálvásárhelyen a Művelődési Otthonban 19 órától Józsa László, Joó Horti Lívia és Mengyán Pletikoszity Ildikó beszélgetnek a polgárokkal.

– Április 12-én kedden, Péterrévén a Helyi Közösség nagytermében 19 órakor kezdődik a lakossági fórum, amelynek vendégei Varga László, Korhecz Tamás és az óbecsei lista jelöltjei lesznek.

Április 13-án, szerdán, Bajsán a Faluházban 19 órától az egybegyűltekkel Varga László, Huzsvár József és Joó Horti Lívia beszélgetnek.

– Április 14-én, csütörtökön, Felsőhegyen a Szövetkezeti Otthonban 20 órától Varga László és Korhecz Tamás lesznek az est vendégei.

Április 14-én, csütörtökön, Szabadkán, az Újfalu Helyi Közösségben 15 órától kampánydélután lesz, Maglai Jenővel és Joó Horti Líviával.

– Április 14-én, csütörtökön, Gunarason, a Faluházban 19 órakor kezdődik a lakossági fórum, amelynek vendégei Józsa László és Joó Horti Lívia.

– Április 15-én, pénteken, Magyarkanizsán, a Lonti teremben 19 órától megtekinthető lesz az Abszurdisztán című előadás, majd Varga László, Csanádi Attila és Mengyán Pletikoszity Ildikó beszélgetnek a polgárokkal.

– Április 16-án, szombaton, Nagyradanovácon a Kultúrotthonban 17 órától megtekinthető lesz az Abszurdisztán című előadás, majd Maglai Jenő, Szabó Lality Dóra, Joó Horti Lívia és a szabadkai lista helyi jelöltjei beszélgetnek a polgárokkal.

– Április 16-án, szombaton, Zentán a Fantastico Wellness Központban 19.30 órától megtekinthető lesz az Abszurdisztán című előadás, utána pedig Varga László és Korhecz Tamás beszélgetnek a polgárokkal.