Ülésről ülésre

Korhecz Tamás: Parlamenti naplóm (5.rész)

6. ülés, 2016. szeptember 28.

Tíz nappal az ülésnap előtt, mindössze három napirendi ponttal hívták össze a tartományi parlament 6. ülését. Az első és legfontosabb napirendi pont a tartományi pótköltségvetésről szóló képviselőházi rendelet javaslata. Az amúgy kifogásolható gyakorlat mentén a képviselők többsége sejtette, hogy ennél biztosan több napirendi pontot fogunk megtárgyalni, hiszen az ülés napjáig, a kormány úgyszólván mindig előterjeszt még egy csomó döntést, amelynek végső szövege az összehívásig még nem készült el. Sőt, ha el is készült, nem feltétlenül az a cél, hogy a képviselők alaposan átrágják magukat az anyagon és különböző okvetetlenkedő felvetésekkel álljanak elő. Végül összesen 13 napirendi pontról tárgyaltunk aznap: felmentések (a volt hatalom pártkádereinek a menesztése) és kinevezések (az új hatalmi többség pártkádereinek a kinevezése), költségvetési alapok programjainak a korrigálása, valamint a tartományi közvállalatok alapító okiratainak a módosításai stb. Mivel az ülés, nem indokolatlanul a költségvetési vita jegyében zajlott, magam is ennek szentelem parlamenti naplóm ezen fejezetét, de azért a parlementi krónikában egy napirend előtti képviselői kérdésről is említést teszek. Csonka Áron képviselőtársam, a jó parlamenti hagyományok jegyében képviselői kérdéssel reagált arra a botrányos eseménysorra, amelynek következtében a magyar könytárosok fele került utcára Zomborban  az új hatalmi koalíció áldásos tevékenységének következtében. Csonka, maga is könytárigazgató lévén, azt kérdezte Štatkić művelődési titkártól, mit tesz a vajdasági kormány ez ellen a katasztrofális döntés ellen, amihez a VMSZ zombori vezetői, a hatalmi többség részeként asszisztáltak. A válasz kevés konkrétumot tartalmazott, de közvetlen tartományi hatáskörök hiányában is érezhető volt, a tartományi kormányzat nem büszke ezekre a fejleményekre. Akár meg tudjuk változtatni a szégyenteljes, arcpirító zombori hatalmi döntéseket, akár nem, képviselői kötelességünk nyilvánosan rámutatni a hatalomtartók kétszínűségére, a hatalomban levő vezető magyar párt érdekérvényesítő képességének valós erejére. Mert azt nem várhatjuk el a VMSZ-től, hogy minden magyar ügyben sikeresen védje a közösségi érdekeket, de azt igen, hogy a szakmai és nemzeti szempontból egyaránt elfogadhatatlan döntések ellen hangosan tiltakozzon. Ha ugyanis a bársonyszékekért és a párt holduvarának jóllakottsága érdekében a szervezet hallgatni kényszerül, az minden, csak nem a közösség érdekvédelme.

A költségvetés, vagy az adott esetben a pótköltségvetés sok szempontól a legfontosabb jogszabály, amelyet egy képviselőház megalkot. Az évi költségvetés a politikacsinálás és kormányzás talán legfontosabb eszköze és kerete egyúttal. Egyrészt keretbe foglalja a költségvetési források fajtáit és mennyiségét, másrészt páratlan részletességgel bontja ízeire a felhasználásra szánt pénzek rendeltetését és címzettjeit. A felkészült olvasó számára a lexikon vastagságú okmány feltárja a tartományi hatalmi szervezet és intézményrendszer teljes szerkezetét, egy egy intézmány és program relatív súlyát és jelentőségét, a kormányzati politika irányát és prioritásait. A megvitatott pótköltségvetés 642 oldalon tartalmaz számokat, rendeltetéseket, programokat, rövid indoklásokat, és mindösszesen 59,5 milliárd dinár (kicsit kevesebb, mint fél milliárd euro) kiadást irányoz elő. Mivel a 2016-os költségvetést a demokrata párti kormányzat fogadta el anno, a pótköltségvetés az új kormányzati többség új politikájának első igazi dokumentuma. A pótköltségvetéssel kapcsolatos legfontosabb ismeret, hogy nagyjából 1,7 milliárd dinárral nagyobb, mint a 2016-os eredeti költségvetés, azaz ennyi szabad, új pénz elköltését lehetett betervezni a pótköltségvetésbe. Ugyanakkor, az egyes költségvetési pozíciókon levő pénzeket is át lehetett csoportosítani, abban a mértékben, amelyben azok addig nem lettek felhasználva, hiszen októberig a betervezett költségvetési kiadások nagy része már fel lett használva, azaz ezek vonatkozásában módosításokra már nem kerülhetett sor. A költségvetési forrástöbblet leginkább a vajdasági fejlesztési alap megnövekedett befizetéseiből ered, azaz a kihelyezett hitelek visszafizetése jelentősen nagyobb volt az eredetileg tervezettnél. Ezt a többletet az új kormányzat elsősorban a következő célokra fordítaná: a klinikák felszerelése, az RTV lebombázott épületének a bontása, a harmadik gyermek után járó tartományi támogatásra szánt összeg növelése, a középiskolai diákutaztatás fnanszírozása, a kisebbségi nemzeti tanácsok költségvetési támogatása, a toleranciaprogramok finanszírozása stb. A parlamenti vita ezúttal is a várt mederben zajlott, és ezúttal sem volt mentes a személyeskedéstől és az egymásra mutogatástól. A haladók nem győzték nyüstölni a demokraták pártalapú, korrupciógyanús előző támogatásait, míg a demokraták az eddig megkezdett, népszerű programok támogatásának a visszanyesését nehezményezték, és – tegyük hozzá, némi populizmussal – hiányolták a menekülteknek szánt programok szerény támogatását. A radikálisok ezúttal is az EU-ellenességüket bizonygatták, időnként a demokratákra, máskor a haladókra mértek kemény ütéseket. Ebben a légkörben hosszú órák elteltével kaphattam csak szót (a mezei képviselő a kormánytagok és a frakcióvezetők felszólalása után kaphat szót, persze ha a viszontválaszok sorát végighallgatta).  Felszólalásomban Lucius Senecát idéztem, aki kétezer éve állapította meg, hogy a vagyon nem tesz bennünket gazdaggá, tehát nem azt kell elsősorban nézni, hogy több pénz van-e a kasszában, hanem, hogy mire és hogyan költjük el azt a pénzt. Azt is egyenesen a képviselők szemébe mondtam, hogy sokkal tisztességesebb lenne, ha végre a valódi költségvetésről dönthetnénk, és nem arról, amelyben van 35 milliárd dinár, főleg az iskolai alkalmazottak fizetésére, amihez a tartománynak semmi köze. Jelesül, évek óta ismétlődik az a helyzet, hogy a köztársasági oktatási minisztérium által meghatározott és felhasznált iskolai fizetéseket (a vajdasági iskolák számára) átömlesztik a vajdasági költségvetésen keresztül annak érdekében, hogy az így elérje, vagy legalább megközelítse az alkotmányban szavatolt 7%-ot. Ezeknek a pénzeknek, amelyek sorsáról, rendeltetéséről, kifizetéséről a tartományi hatóságok nem dönthetnek, egyszerűen nincs a költségvetésben a helyük. Hiába kiáltottam el magam, hogy meztelen a király, érveimre senki sem reagált. Tudja mindenki, hogy ezek makacs tények, mégis a hatalmon levők azt szeretnék, ha erről nem beszélnénk az embereknek. Olyanok ezek a milliárdok a Vajdasági kasszában, mint Koszovó és Metóhia az alkotmány preambulumában. Végezetül elmondtam, hogy ellenzéki képviselőként is támogatni fogom a pótköltségvetést, mert néhány, nekünk, magyaroknak különösen fontos tétel megnövekedett benne, ugyanakkor biztosítottam a kormányt, hogy éberen fogom figyelni, hogy miként történik majd a megnövelt költségvetési tételek felhasználása. Vajon a köz- vagy a pártérdek érvényesül-e a pénzek felhasználásánál?