Ülésről ülésre

Közös frakcióban a tartományi ombudsmanról és az újabb pótköltségvetésről

Korhecz Tamás: Parlamenti naplóm (6.)

7. ülés, 2016. november 24.

A késő éjszakába nyúló 7. ülésünkön, amelyre november 24-én került sor végül tíz napirendi pontot vitatott meg a „Tisztelt Ház“. A helyszín, a szereplők és statiszták, a politikai lózungok és csörték ismerősek és nagyjából változatlanok voltak, nekem azonban új szerepben kellett színpadra, pontosabban a szószékhez lépnem. November 2-án ugyanis megalakult a képviselőház legfiatalabb képviselőcsoportja, az Alternatíva a Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK, amely személyemben frakcióvezetőt választott magának. A 7. ülésen átestünk a „tűzkeresztségen“. Frakcióba tömörülve a képviselő felismerhetőbben, lazább időkorlátokkal, jobb technikai háttérrel politizálhat, vehet részt a képviselőházi munkában. A frakcióvezető pedig a képviselőkből álló kisebb-nagyobb zenekar karmestere, az ő feladata, hogy kakofónia helyett érthető, élvezhető szólamokra bírja a muzsikusokat. Frakciónkban, azaz a zenekaromban jó képességű zenészek találtak egymásra, ám meg kell hagyni, eleddig más-más zenei műfajban ténykedtek, és nagyon eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek, így a karmester feladata is nehezebb. Megítélésem szerint az első fellépésünkön az összejátszottság hiánya még igencsak érezhető volt, de úgy hiszem, ülésről-ülésre kevesebb lesz a baki, ha törekedni fogunk, hogy a közönség is megszeressen benünket.

Az ülés elején a képviselői kérdések következtek. Hogy, hogynem, az egyik kérdésem nem jutott el a tartományi kormányhoz, noha több, mint egy héttel az ülés megtartása előtt adtam át írásban az iktatóban. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon a tartományi kormány tisztában volt-e azzal, hogy a Szabadkai Népszínház igazgató bizottságának cseréjekor három olyan tagot is kinevezett, akik esetében összeférhetetlenség áll fenn. Miroslava Babić és Újhelyi Ákos, az egyik alapító, Szabadka Város Tanácsának tagjai, míg Pék Zoltán népképviselő. Azaz mindhárman olyan politikai tisztségviselők, akik tisztségük folytán döntenek a Népszínház pénzeléséről. Mi ez, ha nem tisztséghalmozás és összeférhetetlenség? A törvényeket a mandátumok többségének biztos tudatában is illene betartani, akkor is, ha a pártok sikeresen elűzték holdudvarukól a szakemberek nagy részét és szakemberhiányban szenvednek.

 Az ülés első napirendi pontja az új emberi jogvédő, a tartományi ombudsman megválasztása volt. Miután Muškinja Heinrich Anikónak idén lejárt a hat éves megbízatása, a hatalmi többség dr. Zoran Pavlović jogászprofesszort jelölte erre a tisztségre. A napirend több szempontból is fontos volt a számomra. Egyrészt a kérdés az alkotmányjoghoz és a közigazgatási joghoz kapcsolódik, másrészt az ombudsman intézményének szerbiai létrehozásában alaposan kivettem a részem 2002-ben. Felszólalásomban elsősorban az ombudsman 13 éves vajdasági tapasztalatait értékeltem és rámutattam arra, hogy milyen mulasztások vezettek oda, hogy ennyi év után sem ismerik eléggé az emberek az intézményt, és hogy társadalmi tekintélye és befolyása is elhanyagolható maradt. Sajnos, az első jogvédő Petar Teofilović mandátumának lejárta után az intézményt úgymond kisajátította a demokrata párti tartományi kormányzat. Az ombudsmanok leplezetlen kormánypárti kötődéssel rendelkeztek, a hivatal pedig a pártfoglalkoztatás sokadik melegágyává vált. Ilyen körülmények között a meghirdetett önállóság és függetlenség tartalom nélküli szólammá degradálódott, a jogvédelem pedig a politikai opportunizmus befolyása alá került. Nem ez volt a szándékunk, amikor egy-két évvel Milošević bukása után Vajdaságban létrehoztuk a jogállamiság ezen fontos intézményét. Nagy kérdés, hogy Zoran Pavlović megválasztásával jobb irányba indulnak-e a dolgok, képes lesz-e megszabadulni a pártolitika igájától a jogvédő intézménye. Képviselőcsoportunk, ellenzékiként is rászavazott a jelöltre, ha másért nem, azért, mert Zoran Pavlovićnak valóban nincsenek közvetlen pártkötődései, és mert szakmai kvalitásai vitathatatlanok. Az igazi kérdés, hogy a 94 igen szavazat mögött hány olyan támogató van, aki komolyan veszi a polgárok jogait akkor is, ha azok egyszer-egyszer rövidtávú párt- és csoportérdekeikkel ellentétesek. Igérjük, odafigyelünk erre is.

A második és harmadik napirendi pont a költségvetés módosítását és újabb tartományi hitelek felvételét tartalmazta. Nem szavaztunk rájuk, noha a kormánypártok vehemensen, már-már túlzott buzgalommal igyekeztek megyőzni bennünket, hogy ez a hitelfelvétel kész áldás Vajdaság számára, hiszen az eddig kedvezőtlen adósságállomány visszafizetését teszi lehetővé. Lehet, de az is lehet, a türelmi időszak után az adósságteher újra a költségvetésre zúdul. Azért sem szavaztunk rá, mert a költségvetés prioritásait a kormánypártok határozták meg, legyen hát az ő felelősségük az azt szolgáló hitelek felvétele is. Mi nem tudunk eleget minderről. Sőt, az egész hitelezésre nem lenne szükség, ha Belgrádból visszafizetnék végre az alkotmány szerint járó 7%-ot.