Sajtóvisszhang

Maglai: Legalább száz embert kizárnak a VMSZ-ből

Legalább száz embert fognak kizárni a VMSZ-ből, ami a pártok belül az eddiginél is nagyobb problémákat fog okozni, de a teljes magyar közösség leépüléséhez is vezet – mondta Maglai Jenő Szabadka polgármestere, a Magyar Mozgalom egyik alapítója.

Maglai a Magyar Mozgalom szokásos csütörtöki klubestjén a szabadkai Klein House-ban az újságíróknak arról beszélt, hogy a VMSZ azon tagjainak kizárása, akik egyben az MM tagjai is, a pártban további megosztottságot eredményez és még nehezebb helyzetet okoz majd.

„A pártfegyelem fenntartása olyan módon, hogy fegyelmi eljárást indítunk a tagok ellen nem egy jó irányvonal és semmilyen perspektívát nem jelent” – fogalmazott a polgármester. Hozzátetette, kérdés, hogy mennyien fognak szolidaritást vállalni a kizárt tagokkal, ami valamilyen módon további kilépésekhez vezet majd.

Maglai szerint az, ha valaki polgármester és egy civil szervezet tagja, nem jelent semmilyen érdek összeférhetetlenséget, illetve, jelen pillanatban nincs az ő leváltására irányuló kezdeményezés.

„Azt gondolom, ez egy kicsit annak elismerése is, amit az elmúlt két évben megvalósítottunk és ennek köszönhetően az elkövetkező három hónapban nem lesznek nagyobb nehézségek az önkormányzat munkájában, amit helyes döntésnek tartok” – mondta.

A kérdésre, hogy szóba jöhet-e a Szerb Haladó Párttal való válaasztások utáni koalíció, ha az MM részt vesz a választásokon, Maglai azt mondta, nem lát ebben semmi rosszat.

„Nem látok semmi rosszabb abban, ha a választások után koalícióra lépjünk az SZHP-vel. Az a fontos, hogy milyen emberekkel kötünk szövetséget, mert ha az csak pártok között jön létre, az ilyen koalíciók gyorsan kiüresednek” – mondta.

Maglai Jenő bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban felújítják a Városi Könyvtár épületét, erre Magyarország kormánya 140 ezer eurót biztosít. A rekonstrukció a kupola rendbetételét és a könyvtár belső felújítását jelenti. Értékelése szerint a magyar kormány támogatása fontos, mert ilyen módon tudjuk megőrizni azon városi intézményeinket, amelyek a magyar közösség számára nemzeti és kulturális jelentőséggel bírnak.

Még nincs döntés a választási részvételről

A Magyar Mozgalom azt közölte, hogy a szervezet képviselőjének részvétele a Demokrata Párt által szervezett megbeszélésen nem jelenti, hogy az MM biztosan részt vesz a választásokon, még kevésbé azt, hogy kötelezték volna magukat valamilyen ellenzéki koalícióban való részvételre.

A MM közleménye szerint „A Magyar Mozgalom nemzeti szervezet, ezért elsősorban a magyar politikai szervezeteket tekintjük potenciális partnereinknek, velük összefogva szeretnénk erős nemzeti érdekképviseletet biztosítani a vajdasági magyaroknak a hatalom minden szintjén”

A Mozgalom képviselői elmondták, a választási részvételről a MM Közgyűlése hozza meg a döntést. A Mozgalom számára fontos a társadalmi párbeszéd, ezért nyitott az ilyen kezdeményezésekre.