Sajtóvisszhang

Maglai: Az embereken múlik, hogy hová tart a közösség

Félidőben értékelte a városvezetést és a helyi állapotokat Szabadka legnagyobb ellenzéki frakciója

 

Sikertelennek ítélte a szabadkai városvezetés elmúlt két évi munkáját Maglai Jenő, a Szabadka Polgári Mozgalmának vezetője csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján, ahol a stagnáló nagyberuházásokról, a pártalapú foglalkoztatásról és az önkormányzati támogatáspolitika visszásságairól beszélt az ellenzéki képviselőcsoport nevében.

Szabadka nem az eredményeiről híresült el az országban és a tágabb közvélemény előtt, hanem elsősorban a polgármester személye körüli botrányokról, a betoncsizmákról és a többmilliós külföldi beruházásokról – fogalmazott Maglai.

A város jövőjének szempontjából kiemelten fontos stratégiai fejlesztések egyre csak csúsznak – mutatott rá Maglai példaként említve a Népszínház építésének és a palicsi ökológiai projektek leállítását. Félő, hogy ezek is áldozatául esnek a hatalom érdekeinek és pártok közötti érdekellentéteknek – jelentette ki Maglai rámutatva a várost vezető koalíciós partnerek közötti ellentétekre is. Tévhit az, hogy a várost vezető pártok között teljes az összhang, a háttérben komoly belső harcok és ellenérdekek állnak, amelyek a városi képviselő-testület ülésein is gátat szabnak az egyeztetéseknek – mondta.

A korábbi polgármester kifogásolta, hogy az előző ciklusban megalapozott befektetések és fejlesztések terén az elmúlt két évben nem történt előrelépés. Bírálta az első kaszárnyát érintő lakásépítési terveket. „A város aranytartalékait herdáljuk el azért, hogy néhány ember dagadtra keresse magát” – fogalmazott felsorolva a város központjában álló Hadseregotthon vagy a korábban megvásárolt második kaszárnyát érintő fejlesztések elmaradását.

A nepotizmus korábban soha nem látott mértékű elterjedésében látja az ellenzéki politikus Szabadka fejlődésének gátját. Maglai szerint a rokoni, baráti vagy pártkapcsolatok alapján a közszférában foglalkoztatottak számára nem a város, hanem a magán és a pártérdek az első. A hatalmi pártok úgy rendelkeznek a közpénzekkel, mintha azok egyenesen a pártkasszában lennének – mondta. Maglai szerint pártérdekek mentén osztják le a támogatásokat is, amit bizonyít a legutóbbi önkormányzati pályázat eredménye, miszerint a Dužijanca támogatására csupán 500 ezer dinárt, az Interetno Fesztiválra pedig 700 ezret juttat a város. Mostohagyerekként kezelnek minden olyan rendezvényt, amelynek szervezői nincsenek közvetlenül „beszervezve” a hatalmi pártokba – állítja az SZPM vezetője.

A mozgalom szerint az ellenzék szerepeltetése a médiában szintén komoly kritikára ad okot, az elmúlt két év alatt a Szabadka Polgári Mozgalmának képviselői csupán egyetlenegy alkalommal kaptak meghívást a helyi televíziótól, hogy értékeljék ellenzéki szempontból is a lokális helyzetet – összegezte Maglai. Hozzátette: Az öncenzúra, a hatalom kiszolgálása nagymértékben elferdíti a tömegtájékoztatást. Maglai Jenő szerint sajnálatos, hogy ebbe a helyzetbe került a média és a civil társadalom egyaránt, de még így is jobb helyzetben van Szabadka, mint Szerbia számos olyan települése, ahol teljes mértékben felszámolódott az ellenzék.

Szabadka Polgári Mozgalma őrzi azt a lángot, amely a polgárok érdekeit szolgálja, újabbnál újabb beadványokkal igyekszik javítani a jelenlegi helyezet – mondta Maglai Jenő felsorolva a városi községek megalapítására, a temetkezésről szóló határozatok módosítására vagy a migránsokkal kapcsolatos lépésekre vonatkozó korábbi javaslataikat.

Az SZPM szerint a helyzet rosszabbodni fog, hiszen a konc, amin osztozni lehet idővel mindig kisebb lesz, a polgárok egyre jogfosztottabbá válnak, a város pedig egyértelműen hátrafelé halad – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A mozgalom tagjai a jövőben arra fognak törekedni, hogy még közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki az itt élő emberekkel, rendszeresen ellátogatnak a terepre, mert kizárólag a szabadkai polgárokon múlik az, hogy hová tart ez a közösség és ez a város – válaszolta a Vajdaság Ma tervekre vonatkozó kérdésére a Szabadka Polgári Mozgalom képviselőinek nevében Maglai Jenő.