Sajtóvisszhang

Bor, szóda a hűtőben. A hosszúlépések évadja következik.

Amíg Észak-Bácska menekültheteit éli és amíg egy 1956-os bevándorló polgármester a legharciasabb szószólója az idegen betolakodók elleni, akár hatósági harcnak is, a legnépesebb vajdasági magyar párt szakadás előtt áll.

A két ellenfél: a pártközpont (Pásztor és fia, meg a többiek) és a mozgalmisták. Ez utóbbiakról annyi közelebbit megtudtunk, hogy Korhecz Tamás, volt MNT elnök és Varga László, volt párt alelnök a legészrevehetőbb személyiségei. Annyival is beljebb vagyunk, hogy most már bizonyos: Magyar Mozgalomnak nevezik majd azt a nemkormányzati tömörülést, amely a napokban alakul meg. Vagy jelentik be, hogy megalakul.

A név alapján etnikai szerveződésről van szó, amennyiben jól értelmezem a magyar szó jelentését. Az világos, hogy a magyar embereket akarják összefogni, de egy mozgalmat hogyan fognak magyarosítani, az már kevésbé. Várjuk azonban ki, hogy mit is akarnak, hiszen a napokban (Korhecz) ez világossá is válik.

Annyi előzetes fenntartás még azért engedtessék meg, hogy tapasztalt pártkáderekről van szó, akik az utóbbi nyolc évet végigharcolták Pásztorék mellett egy „magyar“ ügyért. Ebben az időszakban a kirekesztés politikája, az önkényesség, az erőfitogtatás, a pártokrácia alaptételeinek teljeskörű alkalmazása jellemezte a VMSZ-t, az utóbbi időben pedig a Budapestről importált gyűlöletbeszéd is. Ezen hogyan kívánnak változtatni és meggyőzni a vajdmagyarokat, hogy nem csak Pásztorék bársonyszékei kellenek nekik? Vagy akarnak-e rendszerváltást, amelynek egyik lényege az lenne, hogy az MNT (gyengébbek kedvéért: VMSZ) által birtokba vett intézmények önállóbban működhessenek és ne a pártközponthoz való feltétlen hűség legyen az egyetlen szakmai kritérium?

De mondom, lehet, hogy belőlem csak a túlzott és felesleges óvatosság beszél.

Vegyük szemügyre a másik oldalt, a pártközpontot. Ez már mókásabb és egyre szórakoztatóbb. Milošević idején volt alkalma a magamfajtának, hogy a nacionalizmus, a populizmus és a kommunizmus zagyva rendszerét testközelből figyelje és essen az egyik ámulatból vagy kétségbeeséstől a másikba. Akkor tapasztalhattuk, hogy mit tesz egy hatalom, fennmaradása érdekében.

Ennek egyik legbugyutább megnyilvánulása volt a végsőkig elaljasult Politika napilap (Pannon RTV, Magyar Szó figyelem!) Odjeci i reagovanja című rovata, amelyben lelkesen közölték a vidéki pártszervezetek támogató leveleit, táviratait Milošević elvtárshoz. Ezekben az őszinte hódolat, az ország és a párt egysége miatti mély aggodalom tükröződött.

Úgy tűnik, néhány ilyen levél (magyarul írottak is voltak) a postán rekedt, mert rossz lehetett a címzése. Ezek érkezhettek most a VMSZ címére és ezek elolvasása után érezhette kutya kötelességének a pártközpont (Pásztor és a család), hogy aláírás gyűjtésbe kezdjen, ezúttal nem a haza, hanem a még magasztosabb párt egysége érdekében. Ötezer valahány aláírás született, a központ szerint. Ezek lényege: aki velünk van, marad, aki a mozgalmisták mellett, az mehet (a munkahelyéről, a tisztségéből és egyáltalán mindenhonnan).

Ez csupán a bemelegítés, az igazi bunyó csak azután kezdődik, amikor az MM (nem Marilyn Monroe) kiteríti lapjait és, ami még fontosabb napvilágra kerülnek a nevek. A pártsemlegesek külső szemlélőként igazi csetepatéra fizethetnek be.

Bor, szóda a hűtőben. A hosszúlépések évadja következik.