Sajtóvisszhang

„Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek” Ez a mondat Bratislav Gašić védelmi miniszter szájából hangzott el és Zlatija Labovićnak, a B92 tévé újságírónőjének szólt. A miniszter ezzel a megnyilatkozással egy pillanat alatt kivívta a szerbiai újságírói szakma ellenszenvét, tiltakozó közlemények következtek, hétfő estére tiltakozó megmozdulást jelentettek be a kormányépület előtt. Ezt követően a miniszter és Aleksandar Vučić kormányfő is elnézést kértek a sértő megnyilatkozásért.

Az esettel kapcsolatban Jovana Gligorijević a Vreme újságírónője a Szabad Európa Rádiónak a következőket nyilatkozta: „Annak, amit Gašić miniszter mondott és tett, több üzenete is van. Egyrészt, megsértett minden újságírónőt, másrészt minden nőt megsértett, harmadrészt pedig a teljes újságírói szakmát, amely már így is eléggé meg van alázva, úgyhogy eléggé ízléstelen dolog azzal viccelődni, hogy valaki térdel. Ami az első dolgot illeti, ez igazából rámutatott arra, milyen csoport is irányítja ezt az országot, tehát megmutatkozott annak minden primitivizmusa, de egyben az is, hogy nem volt tudatában a következményeknek, miután ez a megnyilvánulás kikerül a nyilvánosság elé”.

Amikor ezek a sorok íródnak, akkor úgy tűnik, a kormányfő meneszti a védelmi minisztert, legalábbis hétfőn ilyen kijelentést tett.

„Bratislav Gašić igen önzetlen barátom, az egyik legönzetlenebb, a védelmi miniszteri munkát pedig jobban végezte, mint én, tízszer jobban azoktól, akik őt most kritizálják, igen komoly eredményeket ért el, de nem maradhat védelmi miniszter miután ilyen sértéseket mondott egy nő számlájára, ezzel minden nőt megsértett” – nyilatkozta a kormányfő. Mielőtt tovább mennénk, azért ez a kijelentés legalább két észrevételt igényel. Az a miniszter, aki a kormányfő szerint olyan nagyon professzionálisan végezte a munkáját, mindennemű felelősségre vonás nélkül úszta meg az úgynevezett helikopterbotrányt, amelyben egy csecsemő vesztette életét és Szerbia legjobb pilótái, akik rengeteg embert mentettek ki a hó fogságából előző télen Topolya közelében. A másik dolog pedig: Vučić azt mondja, Gašić tízszer jobban végezte munkáját, mint azok, akik őt kritizálják. Nem tudom milyen mérce szerint állapította meg, hogy olyan emberek, akik újságírással vagy más tevékenységgel foglalkoznak, hogyan végezték volna a védelmi miniszteri tisztséget.

Na de ne ragadjunk le ennél a szőrszálhasogatásnál. A történet azért kívánkozott ide, mert egyrészt aktuális, másrészt pedig azt mutatja, hogyan is viszonyulnak a hatalom birtokában lévő politikusok a médiához, az újságírókhoz. Persze, lehet most azt mondani, micsoda derék fickó ez a Vučić, mert meneszti miniszterét egy újságírónő sértegetése miatt. Aki ezt mondja, az elfelejti azokat a korábbi eseteket, amikor a miniszterek és más tisztségviselők haja szála sem görbült ettől komolyabb mulasztások miatt, sőt a kormányfő a hiányos egyetemi okleveleket és egyéb ügyeket nyilvánosságra hozó újságírókat nevezte fizetett bérenceknek. A történet ugyanakkor azért is tanulságos, mert sajnos, leképezhető a vajdasági magyar viszonyokra. A napokban budapesti újságíró kollégákkal beszélgettünk, akik megállapították, érdekes nekik, hogy az itteni újságírók mennyit foglalkoznak saját magukkal. Ez azonban egyszerűen kényszerhelyzet, egyfajta önvédelem, hiszen a politikum azt képzeli, az újságírók azért vannak, hogy őket kiszolgálják. Megírják, felolvassák, elmondják, amit ők közölni szeretnének. Hogy Németh János kollégámat idézzem, „két lábon járó mikrofonállványok”. Addig felelnek meg a hatalomnak, amíg szolgálnak, végrehajtanak, és nem tesznek fel kellemetlen kérdéseket.

„Ezért tartunk benneteket” Ez a mondat a vajdasági magyar politikai élet egyik ifjú titánjától származik és egy magyar újságíróhoz intézte azt. Ebben pedig benne rejlik a viszonyulás az újságíróhoz. A politikus, aki az adófizetők pénzét költi, úgy állítja be, mintha ő fizetné saját zsebéből az újságíró bérét. Vagy inkább, mintha az ő istállójában, óljában élne az.

A múlt hétvégi Magyar Szóban készítettem interjút Bunford Tivadarral, a VMSZ szabadkai elnökével. Az e-mailben érkezett válaszok hangneme eléggé meglepő volt, ami meg mindenképp említést érdemel, az nem más, mint, hogy Bunford engem nemes egyszerűséggel „a Magyar Mozgalom újságírójának” minősített. Bevallom, sokkolt ez az agresszív viszonyulás, ez a címkézés, hiszen a szóban forgó politikussal korábban is korrekt volt a viszonyom és ebben az interjúban sem tettem fel semmilyen személyeskedő vagy sértő kérdést. Ezzel az interjúval kapcsolatban Tomek Viktor a Hét Napban írta le azt, ami igazából bennem is megfogalmazódott: „Az érvelést követve ezek szerint vannak VMSZ-es újságírók is, de minden bizonnyal vannak demokrata pártiak, szerb haladó pártiak meg mindenféle pártiak is. De olyan, aki a saját fejével szeret gondolkodni, és esetleg az olvasó pártján áll, illetve szakmáját csakis az újságírás játékszabályainak maximális tiszteletben tartásával űzi, bizonyára nem létezik. Azaz mégis! A jó újságíró ugyanis - a VMSZ szabadkai szervezete elnökének szóhasználatával élve - a Vajdasági Magyar Szövetség újságírója.”

A történet lényege pedig egyértelmű: a politikusi logika elképzelhetetlennek tartja, hogy egy újságíró képes lehet a saját fejével gondolkodni. Hogyan is lenne ez lehetséges, hiszen a tökéletes orwelli világ elkészült, mindenkinek az agya kilúgozva, a bérért, vállveregetésért, különféle díjakért és kiváltságokért cserébe mindenki tudja, mi a dolga. Akkor honnan is lenne egy újságíró képes a saját fejével gondolkodni? Sehonnan. Tehát: csakis valaki más instrukcióit követheti. Mivel pedig nekünk úgy tűnik nem fogad szót, akkor valaki másnak a szolgája.

Ide kívánkozik még egy idézet. Pásztor István a múlt heti MÁÉRT-ülést követően ezt nyilatkozta: „… minden, ami nemzetpolitikai szempontból fontos, minden, ami valamiféle megkapaszkodást és előrehaladást jelenthet, az folyamatos elvtelen támadások pergőtüzében van. Ez a támadás hol a sajtószabadság celofánpapírjában, hol a demokráciadeficit celofánpapírjában, hol a véleményszabadság fölötti aggódás celofánjában van, de mindig azt a célt szolgálja, hogy az, amit sikerült felépíteni, az megkérdőjeleződjön, kárt szenvedjen és bemocskolódjon.”

Ki kellene csomagolni azt a celofánpapírt és figyelmesen megvizsgálni, ami benne van. Főleg a véleményszabadság és a sajtószabadság tekintetében. A celofánba pakolt újságírók szívesen mesélnek arról, hogy kit és milyen támadás is ért az elmúlt időszakban.