Sajtóvisszhang

Bogdan Laban leváltását kezdeményezi a Mozgalom a Polgári Szabadkáért

Bogdan Laban polgármester leváltását kezdeményezi a Mozgalom a Polgári Szabadkáért tanácsnoki csoport a szabadkai városi képviselő-testület előtt, hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet a Saša Janković vezette Szabad Polgárok Mozgalmával közösen tartottak pénteken Szabadkán. A két szervezet képviselői a szabadkai Bácska labdarúgó klub kétes körülmények között történt tulajdonosváltását és a Magločistač hírportált ért halálos fenyegetést is elítélte.

Miroslav Milojević a mozgalom frakcióvezető-helyettese elmondta, augusztus vége óta, amikor Laban azzal fenyegette meg párttársát Vladimir Polovinát, hogy „kitépi a torkát”, semmi változás nem történt, ezzel szemben a városi hatalomról kritikusan író Magločistač hírportál halálos fenyegetést kapott, illetve tönkretették a szintén ellenzéki Mozgalom a Fordulatért szervezet hatalombíráló kiállítását.

Mindezek miatt a Mozgalom a Polgári Szabadkáért javasolni fogja a képviselő-testületnek Laban felmentését – jelentette be Milojević, aki nemcsak az ellenzéki, de a hatalmi pártok tanácsnokait is felszólította: írják alá az indítványt.

A Szabad Polgárok Mozgalma az elsők között ítélte el Szabadka első emberének magatartását, mondta el Srđan Škoro újságíró a Szabad Polgárok Mozgalmának elnökségi tagja, aki szerint, ha a 21. században egy polgármester a torok kitépésével és betoncipőkkel fenyegetőzik, az mindent elárul az országról, ahol élünk.

Kitért a legrégibb szabadkai labdarúgó klubban, a Bácskában történtekre is, ahol – ahogy fogalmazott – erőszakos módon vették át a kasszát és a bélyegzőket a klub korábbi vezetőségétől. Az ügyet a rendőrségnek és az ügyészségnek is jelentették, mégsem reagált senki. Ehhez Maglai Jenő a szabadkai mozgalom frakcióvezetője annyit tett hozzá, hogy szemtanúk szerint a Bácska klub elnöke megütötte az egyik játékost, ezt követően a csapatot 19 játékos hagyta el.

Nikola Đuričko színész, a Szabad Polgárok Mozgalmának elnökségi tagja felszólította a város polgárait, hogy támogassák a polgármester leváltását, hozzátéve, a szabadkaiaknak maguknak kell megvédeniük szabadságukat.

A Vajdaság Ma tudósítójának kérdésére, hogy amennyiben a képviselő-testületben nem sikerül elérni Bogdan Laban leváltását, mi lesz a következő lépés, Maglai Jenő elmondta, a polgárokat arra kérik, hogy támogassák ezt a kezdeményezést, akár a Városháza előtti tüntetésekkel is.

(Basity Gréta - vajma.info)