ReKontra a Magyar Szóban

A Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete három tagjának közleménye

A Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének tagjaiként értesítjük a közvéleményt, hogy kezdeményezői és egyben részvevői voltunk annak a beszélgetésnek, amelyet a kiadóház vezetőségével folytattunk 2015. október 12-én, Kontra Ferencnek, a Kilátó melléklet szerkesztőjének leváltásával kapcsolatban. A másfél órás megbeszélés – melynek során mindenki elmondhatta véleményét és meglátásait – végén Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője elfogadta azt a javaslatot, hogy a továbbiakig fagyassza be a Kontra Ferenc leváltására vonatkozó döntését, ezzel párhuzamosan pedig kezdje el a szerkesztőségen belüli (összhangban a kiadóházban érvényben levő létszámstoppal) egyeztetést a Kilátó lehetséges új szerkesztőjének személyét illetően. Varjú Márta a jelenlétünkben telefonon tájékoztatta erről Kontra Ferencet, és egyben felkérte, hogy a továbbiakig folytassa a Kilátó szerkesztését.

Reméljük, az ügy ezzel mindenki számára megnyugtató módon rendeződött.

Káich Katalin, Kókai Péter, Horváth Futó Hargita, a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének tagjai