Kisvárosi karcolatok

Kókai Péter: Egy földhöz vágott mikrofon története

Megoldódik Zentán a távfűtés kérdése (?)

Békésnek indult, majd váratlanul viharossá vált a zentai képviselő-testület sorrendben 19. rendes ülése.

A képviselők két sürgősségi napirendre vonatkozó javaslatot kaptak kézhez közvetlenül az ülés kezdete előtt. Ceglédi Rudolf polgármester azt javasolta, hogy a testület tűzze napirendre és fogadja el a rendeletet „Zenta községben a 49. tömb részletes szabályozási tervének a kidolgozásáról” (melynek részleteiből kiderült, hogy valami történik a távfűtés ügyében), Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség – Zenta a zentaiaké frakciója nevében pedig azt javasolta, hogy a kkt olyan kérelemmel forduljon Szerbia belügyminiszteréhez, „hogy lehetőségeihez mérten kövessen el mindent, hogy a nagykikindai körzethez tartozó Zenta községben olyan, lehetőleg zentai illetőségű személy kerüljön a részleg (azaz a zentai belügyi részleg – a szerz. megj.) igazgatójának posztjára, aki Zentán élt az elmúlt legkevesebb 5 évben, aki rendelkezik a megfelelő képzettséggel, gyakorlattal, valamint a szerb nyelv mellett anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet is, esetleg magyarnak vallja magát.”

Mind a 27 jelenlevő képviselő támogatta a polgármester javaslatát (annak közérdekű volta miatt, hogy végre valóban rendeződjön Zentán a távfűtés kérdése), és egyetlen hatalmi (VMSZ, SZHP) képviselő sem támogatta az ellenzéki Rácz Szabó javaslatát, hogy a testület legalább kérvényezze, hogy a helyi rendőrfőnök tudjon magyarul (teljesen érthetetlen okoknál fogva). Így ez utóbbi nem is került napirendre.

A „rendes” napirendi pontok közül az Idegenforgalmi Szervezet tavalyi munka- és pénzügyi jelentése volt az első, ami reakciókat váltott ki a képviselőkből – alapvetően pozitív reakciókat. Laskovity Kornél igazgató beszámolójából ugyanis szintén egy alapvetően pozitív kép rajzolódott ki: a szervezet honlapját egyre többen látogatják, az emléktárgyak árusításából egyre több bevételt sikerül megvalósítani, növekedett a vendégéjszakák száma és az Emlékkilátót látogatók száma, a hagyományos turisztikai rendezvényeket tavaly is megtartották, sőt, közös adventi gyertyagyújtás címmel egy újat is bevezettek. A Magyar Mozgalom nevében felszólaló Sándor József is a jobbítás szándékával mondta el javaslatait: szerinte a meglévő kettő mellett még egy embert kellene alkalmazni az irodában, mert akkor az hétvégén is nyitva tudna tartani (amikor a legtöbb turista látogat Zentára), és talán megvalósítható lenne egy „igényes, reprezentatív, Zentáról szóló kiadvány” megszerkesztése is. A képviselők egyhangúlag megszavazták a jelentést.

A közigazgatási hivatal 2016-os évi munkajelentésének megvitatása során Bakos József (DP) képviselőnek volt egy kérdése a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Elmondása szerint a polgármester még tavaly április hónap folyamán kiírta a pályázatot 1 millió dinár értékben „dízel üzemanyag beszerzésére a határutak rendezésére”, de utána ez ügyben nem történt semmi. Mi történt ezzel a pénzzel, tette fel a kérdést képviselő, mivel a tétel nincs átütemezve az idei évre, és mivel a még tavaly novemberben ez ügyben feltett képviselői kérdésére mindeddig nem kapott választ. Konkrét választ most sem kapott, viszont kapott egy ígéretet, hogy amennyiben írásban is felteszi kérdését, akkor megválaszolják.

A rendkívüli helyzetek községi törzskarának (tavalyi) éves jelentése is napirenden volt. Predrag Popović (DP) a jelentésből a következő részre figyelt fel, Rudics Sándort, a törzskar tagját idézve: „fel kell kutatni annak a lehetőségét és a pénzeszközöket a járműpark és felszerelés felújítására, különösen a tűzoltók személyes védelmi felszerelését (izolációs készülékek), és addig a meglévő és elévült járművek megfelelő karbantartására (pillanatnyilag 3 jármű vár a fékrendszer, önindító, váltóáramú generátor és hasonlók javítására, ezek közül 2 jármű vár javításra, amelynek letelt a regisztrációja!!)”.

Popović értelmezésében ez azt jelenti, hogy tűz esetén kétséges, hogy a tűzoltók egyáltalán el tudják-e majd látni feladatukat, mert megtörténhet például, hogy a rossz önindító miatt el sem indul a tűzoltókocsi! Keceli Mészáros Éva, a törzskar vezetője válaszából az derült ki, hogy a probléma valóban fennáll, de a megoldásra egyszerűen nincs pénz: a tűzoltók felett a belügyminisztérium rendelkezik, de az nem ad pénzt javításra, ezért az önkormányzathoz fordultak segítségért.

Egy tavaly meghozott törvény arra kötelezi a közvállalatokat, hogy 5 és 10 éves időszakra szóló középtávú terveket hozzanak, így ezt megtette a zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat is, és azokat Bodó József igazgató a kkt elé terjesztette. A terv(ek)nek az a tétele váltott ki vitát, amely az „egy szolgáltatás – azonos ár elv alkalmazása” címszó alatt került be az anyagba, a lényege pedig az, hogy fokozatosan megszüntetnék a háztartások és a jogi személyek között jelenleg fennálló, durván 1:3 arányú díjszabás-különbséget a víz, a szennyvíz és a szemételhordás esetében. Persze korántsem mindegy, hogy ez a kiegyenlítés úgy történne, hogy a lakosság kárára növelnék a díjszabást, vagy a jogi személyek javára csökkentenék – de erre a kérdésre az igazgató sem tudott pontos választ adni. Mint mondta, ez egyrészt a konkrét kalkulációktól függ, másrészt a végső döntés meghozásában úgyis az illetékes minisztérium és a  képviselő-testület lesz az illetékes, és nem maga a közvállalat.

A téma persze több reakciót is kiváltott a képviselőkből, azt azonban ekkor még senki sem sejtette, hogy végül ez lesz az a napirendi pont, amely miatt viharosnak kell minősíteni ezt a szerdai ülést.

Rácz Szabó László (MPSZ) épp a kommunális szolgáltatások magyarországi privatizációjának káros következményeit elemezgette, amikor Tatjana Balo elnökasszony úgy ítélte meg, hogy a felszólaló nem a napirendi pontról beszél, és meg akarta vonni tőle a szót. A képviselőből ez dühös reakciót váltott ki: eldobta magától a mikrofont, és időnként nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal minősítette az elnökasszonyt, és annak munkáját. A megszólított Tatjana Balo erre öt perces (kényszer)szünetet rendelt el.

Az ülés csak fél óra elteltével folytatódott: Tatjana Balo egyrészt kérte, hogy Rácz Szabó László minden szava kerüljön jegyzőkönyvbe, másrészt közölte, hogy a frakcióvezetők szünetben megtartott egyeztetésén abban maradtak, a képviselőt mégsem zárják ki az ülésről – habár ez a lehetőség is szóba került – csupán utolsó figyelmeztetésben részesítik. Az ez után felszólalók közül többen is elhatárolódtak Rácz Szabó viselkedésétől (aki végül szintén befejezhette felszólalását).

Mivel a Magyar Mozgalom következetesen ellenez minden olyan intézkedést,vagy akár annak a lehetőségét, amely további terheket róna a lakosságra, vagy növelné a jelenleg meglévőket, a terveket végül nem szavazta meg, és hasonló állásponton volt az ellenzék többi része is. Így végül mindkét napirendi pont esetében 16 igen, és 11 tartózkodás mellett lettek elfogadva a közvállalat tervei.

És ezen az ülésen fogadták el a képviselők a zentai olimpiai medence szolgáltatásainak díjjegyzékére vonatkozó javaslatot is. Ennek kapcsán pedig meghallgathatták Slavnić Ákos beszámolóját, mivel idén a Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat lesz a medence üzemeltetője. A beszámolóból az derült ki, hogy az idén június 14-ére tervezik a szezonnyitást, és addig mindent befestenek, magán a medencén kívül (lévén ez a művelet igencsak drága, kb. 25-30 ezer euróba kerülne). A közvállalat képviselője szerint a medence használata biztonságos, a konstrukció nem életveszélyes, a fürdőzők tehát nyugodtan látogathatják az objektumot, viszont a vízelvezető és tisztító rendszer annyira elavult (körülbelül 50 éves), hogy azt javasolják az önkormányzatnak, az idény vége után szakemberek végezzenek majd el egy teljes állapotfelmérést. Ami pedig magát a jegyárakat illeti: a napi jegy ára 120 dinár, az idényjegy ára pedig 3.000 dinár lesz, 5 éves korig a gyermekeknek pedig ingyenes lesz a belépés.

És végül sor került a polgármester által javasolt napirendi pont megvitatására is, habár azt már ténylegesen Győri István alpolgármester terjesztette a testület elé. Elmondása szerint a tervezett új hőtelep kombinált módon (gáz és biomassza) biztosítja majd a fűtést, a beruházás első szakasza mintegy 300-400 millió dinárba kerül, a szükséges forrásokat pedig a szerb kormány biztosítja – azaz az önkormányzat végül erre a célra nem vesz fel kölcsönt. Habár a tervben lefektetett határidők betarthatóságával kapcsolatban még a hatalmi padsorokban ülő képviselő (Miladin Bradić) is kifejezte kétségeit, magát az előterjesztést még az ellenzék is támogatta, kifejezve reményét, hogy végre megoldódik ez az évek óta húzódó, közérdekű probléma.

Az ülés végén Danilo Popov, a Községi Tanács sporttal megbízott tagja azonnal válaszolt a sportklubok finanszírozásával kapcsolatban feltett képviselői kérdésemre. Ígérete szerint a Községi Tanács már június 1-én elfogadja és jóváhagyja azokat a, több mint másfél hónapja késő űrlapokat, amelyek kitöltésével a zentai sportklubok végre pályázhatnak az idén esedékes önkormányzati támogatásra.

2017. május 31.