Hírfolyam

Segélygyűjtés és szállás felajánlása az ukrajnai menekültek részére

Kedves barátaink,

Egy nem formális vajdasági csoport adományokat gyűjt az Ukrajnából elmenekült személyek részére.

A gyűjtés keretében a szervezők kizárólag tárgyi adományokat fogadnak el, pénzt nem. A leginkább a következőkre van szükség:

  • Tartós élelmiszer
  • Instant leves
  • Konzervek
  • 1,2,3,4,5-ös méretű pelenka
  • Női egészségügyi cikkek
  • Vitaminok
  • Nedves törlőkendő
  • Maszk
  • Zsebkendő
  • Fogkefe, fogkrém
  • Tisztálkodási szerek

Az adományok átadhatók Óbecsén, Zentán, Péterrévén, Szabadkán és Topolyán a következő személyeknél:

Schultz (Óbecse): 0628281989

Krisztián (Zenta): 0656216794

Izabella (Zenta): 0648756903

Attila (Péterréve): 0638990497

Lehel (Szabadka): 0631553409.

Emellett egy kisebb csapat egy honlapot is kifejlesztett, amely a https://shelterukr.com címen érhető el, itt azok jelentkezhetnek, akik szállást, menedéket tudnak biztosítani a menekülteknek.

Az oldal funkciói:

- Az oldal kiszámolja, hogy melyek a legközelebbi szállások

- Lehet szűrni olyan szállásokra, ahol kisbabát és/vagy állatot is befogadnak

- Lehet szűrni férőhely alapján, nagyobb családok vagy társaságok számára

- Fel lehet tölteni, hogy fuvart vállal-e a menedékadó vagy bármilyen egyéb támogatást tud-e nyújtani

- Lehet inaktiválni szálláshelyet, hogy a már nem elérhető szállások ne nehezítsék a keresést

- Meg lehet csillagozni szállásokat, hely később vissza lehessen őket keresni

- Be lehet jelölni, hogy milyen nyelven beszél a menedékadó

- Angolul és magyarul is elérhető az oldal, jelenleg készül az ukrán fordítás is hozzá

A Magyar Mozgalom teljes mértékben szolidaritást vállal a háború miatt menekülni kényszerülő polgárokkal, ezért arra kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint segítsen a rászorulóknak.