Hírfolyam

Az anyaországi támogatás legyen adómentes!

Az MM eljuttatta észrevételeit a kisebbségvédelmi törvénytervezettel kapcsolatban az illetékes minisztériumhoz

A Magyar Mozgalom december 28-án eljuttatta javaslatait és észrevételeit a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának védelméről szóló törvény módosításaival és kiegészítéseivel kapcsolatos törvénytervezetre vonatkozóan az illetékes közigazgatási és önkormányzati minisztériumnak. Az MM észrevételei elsősorban a nyelvhasználati jogok pontosítására és megerősítésére, és a kisebbségi intézmények pénzelésére vonatkoznak, illetve arra, hogy az anyanyelvű felsőoktatási rendszerben már megszerzett jogok ne csorbuljanak – amit a törvénytervezet, jelenlegi formájában lehetővé tenne. A Magyar Mozgalom ezért ezeket a tervezett módosításokat elfogadhatatlannak minősítette, ugyanakkor javasolta azt is, hogy a törvény végső formájába kerüljön be az a tétel, hogy az adott kisebbség anyanyelvű oktatási rendszerét az anyaállam is támogassa, és ezekre a célirányos támogatásokra a szerb állam ne vessen ki semmilyen adót és illetéket.

A kisebbségvédelmi törvénytervezettel kapcsolatos közvita december 8-án kezdődött és december 28-án zárult.