Hírfolyam

A titkos közvita

Miért nem tartja tiszteletben a zentai önkormányzat a saját rendeleteit és döntéseit?

Pénteken, július 8-án 11.30 órakor a zentai képviselő-testület három ellenzéki frakciója egy közös kezdeményezést adott át a helyi önkormányzatban. A Demokrata Párt, a Magyar Mozgalom és a Magyar Polgári Szövetség képviselői ebben azt indítványozzák, hogy a kkt semmisítse meg egyik korábbi, idén március 31-én meghozott rendeletét, amellyel támogatja egy emlékpark létrehozását a zentai csata színhelyén, a csatában elesett törökök tiszteletére. A beadványt a kkt elnöke nem akarta átvenni (?), így a képviselők végül azt a testület titkárának adták át.

Öt perccel a beadvány átadását követően a Községi Közigazgatási Hivatal illetékes osztályvezetője a következőt nyilatkozta a sajtónak: „Most ott áll a dolog, hogy Valkay Zoltán és a törökök egyeztették a javasolt emlékpark tervének a megoldását, ez hétfőtől menne közvitára...”

Tessék? Milyen közvita?

A zentai képviselő testület még a 2009. szeptember 7-én megtartott ülésén fogadta el rendeletét a közvita lebonyolításának módjáról (Zenta Község Hivatalos Lapja, 12. szám, 2009. szeptember 8. – megtalálható az önkormányzat hivatalos honlapján). Ebből idézünk:  „A közvita megtartása előtt a közvita megtartásának a napjáról és időpontjáról szóló értesítéssel együtt a jelen rendelet 3. szakaszának 1. bekezdésében említett aktusokat a nyilvánosság tájékoztatása végett közzé kell tenni Zenta község hivatalos honlapján és a kábeltelevíziók információs csatornáján”, illetve “a Községi Képviselő-testület elnöke a közvitát a jelen rendelet 2. szakaszával összhangban, a közvita megszervezésére vonatkozó kezdeményezés kézhezvételének napjától számított 5 napon belül hívja össze”.

Semmilyen módon nem áll szándékunkban számon kérni a fenti nyilatkozatot az illetékes osztályvezetőtől – aki, mint az a fenti forgatókönyvből is világosan látszik, csak a felettesei pánikszerű parancsát teljesítette --, viszont kérdéseink vannak az önkormányzat felelős vezetőihez:

  1. Mikor tették közzé a közvita megnyitásáról szóló értesítést “Zenta község hivatalos honlapján a nyilvánosság tájékoztatása végett”?
  2. Mikor értesítették a “kábeltelevíziók információs csatornáit” a közvitáról?
  3. Mikor kapta kézhez a képviselő-testület elnöke a “megszervezésre vonatkozó kezdeményezést”?
  4. Miért nem tartja tiszteletben a helyi önkormányzat a saját rendeleteit és döntéseit?
  5. Miért nem érdemlik meg Zenta polgárai, hogy értesüljenek arról, mi történik (vagy készül történni) a városukban?
  6. Miért ez a nagy titkolódzás a török emlékmű felépítése körül?