Hírfolyam

A tárgyalás nem jelent koalíciót

A Politika napilapban a Mozgalom a polgári Szabadkáért lista sajtótájékoztatójáról megjelent tudósítás félremagyarázásokra adott lehetőséget.

Maglai Jenő nyilatkozatában nem arról beszélt, hogy a Szerb Haladó Párttal szeretne hatalmi koalíciót létrehozni, hanem arról, hogy a város fejlődése, az olyan fontos projektumok, mint a Népszínház vagy a Zsinagóga építése érdekében a városi képviselő-testületben lévő tömörüléseknek tárgyalniuk, egyeztetniük kell egymással, mert ez a normális politikai kommunikáció része.

Azt is elmondta, hogy az általa vezetett lista nem fogja magát eladni különböző pozíciókért és nem fog egy tapodtat sem engedni a programjában lefektetett célokból és elvekből. A Mozgalom a polgári Szabadkáért kiáll egy újszerű politizálás mellett, amely nem alkudozásokból és elvtelen kompromisszumokból áll a hatalom mindenáron való megszerzése érdekében, hanem olyan elvek mentén tevékenykedik, amelyek fókuszában a város fejlődése, a pártalapú foglalkoztatás és a korrupció visszaszorítása, valamint a polgárok érdekei állnak. Minden egyéb állítás rosszindulatú csúsztatás.