Hírfolyam

A Magyar Mozgalom elítéli az Ukrajna elleni orosz agressziót!

Napok óta kísérjük megdöbbenéssel az ukrajnai eseményeket, azt, hogy Európában ismét háborús konfliktusok történnek. Vlagyimir Putyin, miközben folyamatosan arról beszélt, hogy nem szándékozik támadást indítani a szomszédos Ukrajna ellen, végül pontosan ezt tette.
Az egész civilizált világ, Európa és a nyugat-balkáni térség államai is egyöntetűen elítélték Oroszország fellépését, egy szomszédos ország lerohanását, beleértve Magyarországot is. Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország európai uniós és NATO-szövetségeseivel együtt elítélte Oroszország katonai fellépését és csatlakozott a Moszkva elleni szankciókhoz is.
Miközben a világ fegyvert, pénzt és humanitárius segélyt nyújt a megtámadott és jóval gyengébb Ukrajnának, Magyarország ukrán menekülteket fogad be, addig Szerbia és annak vezetése az élén Aleksandar Vučićtyal megalkuvó, számító és gyáva módon kvázi semleges álláspontra helyezkedik, mert még arra sincs bátorsága, hogy kimondja a nyilvánvalót. Egyértelmű, hogy ezzel a kormánypártok kilencvenes évekbeli szerepvállalását is leplezni kívánják, hiszen Aleksandar Vučić és Ivica Dačić akkor még radikális, illetve szocialista politikusokként aktívan támogatták Szerbia katonai fellépését két szomszédos állam ellen is.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy az ukrán vezetés demokratikus kapacitása hagy maga után kívánnivalókat, beleértve olyan kisebbségpolitikai intézkedéseket is, amelyek a kárpátaljai magyarságot is hátrányosan érintették, de ezt nem katonai úton, hanem tárgyalóasztalnál kell megoldani.
A Magyar Mozgalom a legerélyesebben elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját és szolidaritásáról biztosítja a megtámadott állam minden polgárát, nemzeti hovatartozástól függetlenül.
A Magyar Mozgalom elnöksége