Maglai: A magyarok nem kérnek a báránybőrbe bújtatott farkasból (VIDEÓ)

Saša Janković vasárnapi újbelgrádi kampánynyitó rendezvényén a Magyar Mozgalom részéről Maglai Jenő, az ügyvivői testület tagja szólalt fel, aki magyarul köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, megvan az a kritikus tömeg, amely szakítani szándékozik mindazon jelenségekkel, amelyek elszegényítették az államot és reménytelenségbe taszították a polgárokat. Szerinte ma kizárólag a hatalom megőrzése fontos, a politika kizárólag egyetlen ember abszolút hatalmának és a körülötte lévő szűk kör kiváltságainak megőrzéséért vívott harccá alacsonyodott.

Azzal kapcsolatban, hogy a MM miért Jankovićot támogatja, elmondta, a magyaroknak keserű tapasztalataik vannak a korábbi időszakokból, ugyanis a kisebbségeket csak szavazóbázisként használták, aztán a peremre tolták.

„Amellett, hogy politikai és társadalmi értékeink sokban azonosak Jankovićéval, egy hosszú távú együttműködés kezdetének tekintjük az elnökválasztást. A vajdasági magyarok az elmúlt időszakban mindig a megfelelő oldalon álltak. Ellenszegültek a háborús uszításnak, ott voltak 2000. október 5-én, és biztosak lehetnek benne, hogy ma, a félelemkeltés, a nehézségek és az elvándorlás ellenére is a magyarok a legnagyobb számban Jankovićot fogják támogatni” – mondta Maglai, aki kitért a VMSZ Vučić melletti kiállására is.

„Hiába kínálják fel nekünk a báránybőrbe bújt farkast azok, akik elveiket eladták néhány fotelért, a magyarok mindig felismerték a jövőbe vezető utat, ma is a legjobb jelöltet támogatjuk” – mondta Maglai.